A város alatt - Budapesti Negyed 5. (1994. ősz)

LENT - EÖRSI ISTVÁN Fazekak (filmnovella)

part, de miféle partok ezek, itt csupa szemét meg bűz, afölött pedig a gyilkos király vára... Kézszorításra készüljek én is? Nem. Feltűri a nadrágját, térdig begázol a folyóba. - Kell olyan ember is, aki ott folytatja, ahol abbahagyta. Elvégre a képviselőjük lettem. Viselem a képüket, itt. Nem találok érvet arra, hogy megváltozzak. Régi ember vagyok, forradalmi ember. Ekkor hátulról gyanús hangokat hall. Megfordul, és egy szerelmeskedő párt vesz észre a hálóba bonyolódva. Undorodva, iszonyodva bámulja őket. Aztán halkan maga elé morogja: - A nyílt utcán. Mint a kutyák. Hát ezért? Ezért? Táncsics félmeztelenül, meghajolva áll háza udvarán, a kútnál. Teréz mossa a hátát. Süt a nap. - Aztán vigyázz a szádra, Mihály. A policájdirektort ne akard meggyőzni. - Jól van, na. Ontsd a vizet. Teréz a kelleténél nagyobb lendülettel lódítja meg a vödröt. A víz befolyik Táncsics nadrágjába. - Hűha, ez túl jól sikerült - mondja nevetve Teréz. - Meg is törülgesselek? - Hát az jobban esne, mint a prédikációid. A növekvő vízfolt láttán Teréz megijed. - Meg kell várnod, míg megszárad. Akkor viszont elkésel. Azt nem szeretik az urak. - O is várhat egy kicsit. Fiatalabb nálam. Táncsics belebújik az ingébe. A nap felé fordul. Teréz egy levelet vesz elő köténye zsebéből. - Öcséd azt írja, hogy az emberek többre becsülik a vajat a szabadságnál, mert a szabadságot nem lehet kenyérre kenni. - Na, ebből elég - feleli Táncsics. - Ugyanazt a verklit nyekergetitek. Nyekergessétek nélkülem - és megindult a kertkapu felé. Teréz utána szól. - Viselkedj úgy, ahogy a szíved diktálja. Táncsics becsukja maga után a kaput. - Úgyse tud másképp - mondja a kutyának magyarázatképp Teréz. Táncsics a rendőrkapitánynál, Prottmann udvari tanácsosnál, ennek irodájában. Prottmann civil ruhás, középkorú úr. Táncsics elé siet, melegen megrázza a kezét, hellyel kínálja. - Minek köszönhetem a szerencsét, Táncsics úr?