Kultúrák találkozása - Budapesti Negyed 4. (1994. nyár)
EGYÜTTÉLŐK - KLEIN RUDOLF Keresztények számára már érthető, zsidók számára még emészthető
kereszténység) elfogadja, - miért is volt hát eddig a mérhetetlenül sok megalázó megkülönböztetés és üldöztetés? De térjünk csak még egy pillanatra vissza a felszentelés aktusához. A Pester Lloyd így folytatja beszámolóját: „Az Adonai 20 szó felcsenge, és ismét kinyílának a Frigyláda aranyozott ajtai és a szent tekercsek bevitettek..." A Magyar Sajtó még részletezi is az ünnepély csúcspontját: „... történt pedig a bevitel a kántor és egy-egy elöljárósági tag által, ünnepies ének mellett, ünnepies búcsúban, melynek elején fiatal emberek égő gyertyával lépdeltek. A járdalat a szentély előtt megálla, az ezüst láncon alácsüngő fényes csillagot képző «öröklampa» a főrabbi úr által meggyújtatott, mely szertartásra ismét zsoltár énekeltetett." Miután az énekkar utolsó akkordjai lecsengtek, újabb, addig nem látott csoda következett: „A szentélyben álló szent asztal, egyszerű mechanizmus által hirtelen szószékké változtathatik át, mi a hallgatóságnak bámulatára ezúttal is történt vala" - írja a Magyar Sajtó riportere. Ez a technikai csoda, mely ma kissé humorosan hat, nem volt pusztán ámulatba ejtő cirkuszi mutatvány. Ez a modernitás, a haladás szellemének megnyilvánulása és kiemelése. A zsidóság meg kívánta mutatni, hogy noha vallása ősi, egyáltalán nem zárkózik el a haladástól, jelen esetben a technika vívmányaitól, sőt, a legszentebb helyen él is azokkal. 20. Az Adonai - Úr - vastag, ritkított latin betűkkel volt szedve a gótbetűs sorok között. 21. Ezzel szemben az ország számos vidéki városában a hazaíttaláEkkor a főrabbi az említett „high tech" szószékhez lépve allegóriával kezdte meg szónoklatát. A következőket olvashatjuk a Pester Lloydban: „Egy hős herczeg kiszabadítá egy hatalmas király egyetlen szépséges leányát, és elnyeré annak kezét. Ám amikor aráját elvinni óhajtá, megszólala a király: Én csak leányom kezét ígértem néked, és most te a messzi távolba tűnnél véle. Én nem tudok kedves gyermekemtől megválni, követni foglak hát benneteket vándorutatokon. Ahol megtelepednétek, építsetek nekem is hajlékot... A hatalmas király Isten vala, gyönyörűséges leánya a vallás, a herceg pedig Izrael, aki megesküdött az igaz vallásra, és bárhol is telepedék le, fogadalmához hűen az úrnak hajlékot építe..." „A végimában - teszi hozzá a Magyar Sajtó - Isten áldását kéré a főrabbi O Császári Királyi Apostoli Felségére és Császárné O felségére, Albrecht Főherczeg Főkormányzó Úr O császári Fenségére és a dicsőségesen uralkodó egész austriai Házra; majdan az elöljáróságra és a községre... Végre a néphimnusz teljes karral és orgonakísérettel énekeltetett... Tegnap estve a templom benseje fényesen ki volt világítva." Meisel főrabbi akkor még nem is sejthette, hogy ilyen pazar hajlékot Izrael népe nem emel többé urának a városban. A Dohány utcai templomot is lassan „túlnőtték" a környező épületek, Isten hajlékát ellepte a többemeletes belvárosi paloták tengere, és ma már csak hagymakupolás nos gazdasági és kulturális felfutásával párhuzamosan, valahol a századforduló táján megépül a nagy mű, a nagy zsidó templom (Szeged, 1903; Szabadka, 1903; Debrecen, 1895; Újvidék, 1907).
