Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - SZÁSZ IMRE Ménesi út (regényrészlet)

rikai fogságból, mint Köpeczi, Hardy Gábor is, akinek káprázatos angol tudása leszorította az angolszak csúcsáról Majdikot, a legjobb angolost. Hardynak azonban nemcsak kivételes nyelvtudása adott tekintélyt, hanem a kollégiumban szokatlan úri, mondhatni kisasszonyos szokásai is: kissé pipiskedő járása, magas tenor hangja, túlartikulált beszédmódja, finomsága, amely ugyan nem riadt vissza olykor a nyers szavak használatának kollégiumi szokásától, de még ezeknek is valami emelkedettséget kölcsönzött; teadélutánjai, melyekre kivételes kegy volt meghívottként bejutni s angol módra készített teát porcelán csészéből inni (...) E kegyet, amelyben nagyon kevesen részesültek, könnyű volt elveszteni, mert Hardy ítéletei kiszámíthatatlanok és megbocsátást nem ismerőek voltak, és merőben más világból valók, mint a kollégium általánosabb, durvább kódexe. Egy életstílust is magukba foglaltak már, oly egységeset és regénybelien finomat, amilyent Forrai csak egyik-másik idősebb, távoli nőrokonánál látott. (...) - No szóval - folytatta Forrai kicsit félszegen és kényszeredetten a lány némasága tói -, a kollégium még állt. Sőt, az évnyitóra eljött Lukács György és Révai József, mintegy jeléül annak, hogy átvették a kollégiumot szocialista megőrzésre. Én a fogadó bizottság tagja voltam, álltam a kapuban a meleg, kora őszi napon, Lakatos Imre ott járkált közöttünk, de rajta nem volt öltöny és nyakkendő, ő nem fogadó bizottság volt, egyszerűen ismerte Révait, közben a filoszok odafenn a társalgóban, mert azt is helyreállították talán 47-ben, ültek a székeken sorban, és énekelték, hogy Indulj velünk, repülj velünk, te hű barát, a szél sodorja szerteszét a pék faszát, a technikus visszajátszotta nekik és mindenki nagyon vidám volt. A gólyahét azonban már elmaradt, ha jól emlékszem, mert nem lett volna összeegyeztethető a demokrácia humanizmusával, s talán ezért is lettek Réz Paliék egyszerre olyan magabiztos kollégisták - bennük sem az önbizalom, sem a pökhendiség nem töretett meg. (...) Az az év úgy jelenik meg előttem, mint a némaság éve. Molnáron, Fodoron, aztán persze Borbíró Öcsin, Latoron, Domokos Matyin kívül mintha soha senkivel nem beszéltem volna, bezárkóztam volna egy őszinte és ugyanakkor persze megjátszott némaságba. Idegenné váltam az én kollégiumomban. (...) Voltaképpen egyetlen eseményre emlékszem csak igazán: a kollégiumban költői estet tartottak Fodor András és Lator László verseiből. Fodor András bírálója alighanem Molnár János volt, a későbbi miniszterhelyettes, védője, ha jól emlékszem, Szász Imre. Fodor Andrásra nem lehetett azt mondani, hogy ezoterikus költő, hogy elszakadt az élettől, hiszen oly mélyen gyökerezett a talajában, mint a fa. Kapott hát a szemléletért. Megrótták hát azért, mert a Balatonon