Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - SZÁSZ IMRE Ménesi út (regényrészlet)

Ménesi út (regényrészlet) SZÁSZ IMRE B ement az ebédlőbe, amely társalgóul is szolgált a rommá lőtt társalgó helyett, miért is ment be, talán a 45-ös választások előtti korteselő­adások egyikére várt, Veres Péter jött be a parasztpárt nevében, Révai Jó­zsef képviselte a kommunista pártot, Supka Géza a polgári demokrata pár­tot, Ortutay Gyula a kisgazdákat, Szálai Sándor a szociáldemokratákat, arra már nem emlékszik, mit mondtak, Veres Péter a lovakról beszélt, Szálai azt mondta, raccsolva, hogy a kommunista párt olyan, mint egy kaszárnya, a szociáldemokrata párt, mint egy kupleráj, mennyivel kellemesebb hely a kupleráj a kaszárnyánál, a filoszok sértődötten kiröhögték Supka Gézát, aki azt sem tudta igazán, hova jött, mintha szentimrés hallgatóknak beszélt volna, nem Eötvös-kollégistáknak, Ortutayt fitymálták, döbbenten hall­gatta, ilyen neves embereket nem szokás csak úgy lepöckölni, ahogy a harmad-negyedévesek tették, Gyetvay, Szijjártó. (...) Lakatos Imre a Ré­vai-előadás után george-izmussal vádolta Gyetvayékat és a kollégium sze­niorját, a lassú beszédű Major Jenőt, Révaival vitatkoztak a filoszok, végül Révai dühösen kirohant, nem, ez nem akkor történt, talán a negyvenhetes választások előtt, vagy egy kollégiumi szerdán. A következő évben kivo­nult a kollégium az egyetemre a györffystákkal együtt, Lakatos volt a szó­nok, ott ültek a padokban, álltak a falak mentén, a szellem vad hadserege tán erőszakra is készen, Lakatos darabokra szedte Komis filozófiáját, má­sodrendű kompilátornak nevezte a professzort, a Horthy-korszak rossz mi­nőségű apoíogétájának, követelték a lemondását, Kornis professzort a gyű­lés után rövidesen nyugdíjazták. (...) Forrai még fél évvel később sem értet-

Next

/
Thumbnails
Contents