Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - KERESZTURY DEZSŐ Az élő iskola (emlékiratrészlet)

kül vegyült el az ifjúságban. Szekfű Gyula történelempolitikai tanulmányaiban, akkor készülő történelmének köteteiben a magyar élet áhított egysége rajzolódott elénk; Horváth János magasság és mélység termékeny egymásrahatását mutatta meg a magyar irodalomban, s Kodály Zoltán, akinek nagysága azokban az években kezdett teljes mértékben kibontakozni előttünk, példát mutatott arra, hogyan lehet a magyar népzenét az európai érvényű műzene ormára emelni. Mindhármukat büszkén tudtuk a Kollégium neveltjének. (...) De Horváth tanár úr nemcsak Aranyról, Keményről, hanem Adyról és Babitsról is beszélt, s a régi magyar irodalmat nem iskolás adathalmazban, hanem élő szervezetként, minta magyar jellem hordozóját és modern költészetünk előkészítőjét mutatta be nekünk. Szabadságra buzdított, de a felelősségteljes munkában érvényesülő szabadságra. Az ő magatartása nem mindenkinek volt példa. Szabó Dezső, egykori kollégista társa éles bírálattal illette s a Kollégiumban sok híve akadt Szabó Dezsőnek, aki akkor állt pályája delelőjén, a magyar közélet lármás harcainak középpontjában, az összeomlott forradalomnak s az ellenforradalomból kibontakozó restaurációnak egyaránt ellenségeként. A „pamflet Michelangelója", ahogy egyik kritikusa nevezte, lázadó szíveink újra meg újra trónját vesztett bálványa lett. Ott voltunk prédikátori előadásain, könyvei táplálták kamaszlázadásaink tüzét; bosszús tisztelettel néztük F.G.-t, aki Hölderlintől pártolt hozzá, akit egyedül írt folyóirata egyetlen munkatársául választott, s aki ezért minden munkáját elhanyagolva pártot ütött tanárai és B.G. úr ellen. Az effajta lázadások is hozzátartoztak a Kollégium életéhez, éppen úgy, ahogy hozzátartozott az osztályharc elméleti forradalmárainak komoly némasága is. Ezek szobájukba visszavonulva bújták Marxot, Szabó Ervint, Jászi Oszkárt s a többi tilos szerző könyveit. Mivel mozgalom, amelyben részt vehettek volna, akkoriban még a föld alatt sem volt, magányosan készültek a jövőre és csupán hallgatással mutatták ki elégedetlenségüket. De hozzátartoztak a Kollégium színképének teljességéhez a lélek forradalmárai is, akik egy látszólag szellemtisztelő, de szép jelszavai alatt egészen materialista korban a keresztény spiritualizmus forradalmát vallották s a Prohászka Ottokár ékesszólása mögött sejtett és vágyott szociális egyház híveiül szegődtek. (...) A Kollégiumra minden hű fia úgy emlékszik, mint egy szigetre, amelynek partjairól bátran vethette magát a tenger játékos és szeszélyes hullámaiba: az úszókat nem féltették, mert megtanították őket az örvények veszélyeire s a fennmaradás módszereire. Ezért tértek vissza az útrakeltek újra meg újra megpihenni, a zsákmányt betakarítani s erőt gyűjteni. Fiatalok és öregek, volt kollégisták, ösztöndíjasok, a vidéket s világot járó gyér-