Kultuszok és kultuszhelyek - Budapesti Negyed 3. (1994. tavasz)

A SZELLEM TEMPLOMA - KERESZTURY DEZSŐ Az élő iskola (emlékiratrészlet)

B.G. úr, az igazgató, könyvekkel telerakott asztalok között fogadott. Qsz bajusza, s szakálla elrejtette száját; rövid, tömör mondatait kedves, szigorral vegyes derű, nyugodt határozottság, s enyhén felvidékies ejtés tette vonzóvá s érdekessé. Szülőföldem iránt érdeklődött; azt akarta tudni, voltam-e már Pesten s arra figyelmeztetett, hogy a budai hegyekről se feledkezzem meg a város miatt. (...) Az „életet", amelyet akkoriban nagy E-vel volt divatos írni, egyformán akartuk megtapasztalni és értelmezni, élni és ismerni. Voltak, akiknek a nők, voltak, akiknek az utazás, a társadalom, a természet jelentette az életet, de voltak s nem is kevesen, akik szegényen, csúnyán, ügyetlenül, félszegen csak vágyakoztak utána. „Filoszok" voltunk, zsúrfiú, nőhódító, összeesküvő kevés akadt közöttünk. De bizonyos, hogy az „elefántcsonttorony" nemigen tartozott eszményeink közé. Ha valaki széplélekesdit akart volna játszani, a dögészek s kapcsolt részeik hamarosan lerántották volna álmai tündérhonából. Az „élet"-et persze nemcsak a dögészek képviselték; az élet a politikát is jelentette. A húszas évek elején az ország mindennek volt nevezhető, csak nyugodtnak nem s a közélet, forradalom és ellenforradalom, haladás és restauráció, nemzetköziség és irredenta a Kollégium társadalmában is megtalálta a maga képviselőit. Még a diákpolitika is. A jobboldali diákszervezetek ekkor fejlődtek fel; néhány tányérsapka feltűnt a folyosók falán végighúzódó fogasokon is. „Majd jövök az én fanatikusaimmal!" - harsogta P.G.B, egyik este a társalgóban, amikor tömegfelvonulásra akarta megszervezni a Tisztelt Kollégiumot, hogy a Bölcsészsegítő valamilyen elnökválasztó csatáját megnyerje. Felszólítását közröhej fogadta; a vezényszavak akkor sem találtak visszhangra a függetlenségére finnyásán büszke ifjúságban. S ahogy nőtt a diákvezérek hangja, úgy nőtt a szellem gőgjébe, a szabadság érzékeny féltésébe, a független ítélet fölényébe zárkózók tartózkodása. (...) A Kollégium erősség volt, amelynek tornyairól messzire nyílt kilátás, de amely itthoni hegyre épült, s úgy emelkedett a magyar lapály fölé, mint egy modern laikus Pannonhalma. Lakóit minden magyar vidék küldte s minden osztály. (...) A fiúk között sok volt a vidéki, számos a paraszt- s nem ritka a munkásgyerek. De ezt senki sem tartotta számon. A kiváltságos osztályok soha nem részesítették előnyben Magyarországon a tanári pályát. Aki erre vágyott s a Kollégiumba került, azt nem igen fűtögették társadalmi ambíciók. Ezért is alakulhatott ki a Kollégiumban osztályok és tájak családias együttélésében s versengésében a magyar élet egészének kicsinyített képe. A magyar társadalom minden rétege ütközés és ellenkezés nél-