Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - GYÖRGY PÉTER Nagy-Budapest - az elképzelések és a valóság

azonban a következő válasz adható: a bekapcsolási probléma nem abban áll, hogy a városias költséges berendezések a vidékre kiterjesztessenek, hanem ellenkezőleg abban, hogy a várossal összefüggő terület felett való rendelkezési joggal a koncentráltabb városfejlődés biztosíttassék: a főváros és a szomszédos községek közt pedig a kapcsolat létrejött a főváros nagy kiterjedésű beépítetlen területei mellett is... a helyes városrendezési politika mellett a berendezések s így a költségeik tetemesen leszoríthatóak."

5 A helyzet tehát úgy áll, hogy mindazon racionális, azaz anyagi kérdések, illetve az autonómiák közé tartozó problémák, melyek Harrer írásától kezdve egészen az ötvenes évek valóságáig eltartó viták során felmerülnek, már 1908-ban, e szövegben tetten érhetőek, amint a feloldhatatlan ellentmondások is jól kitapinthatóak. Egyrészt világosan felismerhető volt már ekkor is, hogy hosszú távon sokkal racionálisabb döntések hozhatóak egy régió fejlesztését illetően, ha afelett egységes rendelkezésijoggal bír egyetlen hatóság. Belátható tehát, s ezt ténylegesen nem is tagadhatta senki, hogy a székesfővárosnak áll érdekében a saját normáinak megfelelően szabályozni a napi munkaerő ingázásából következő közlekedési, a peremvárosokba történő kitelepedéssel együttjáró közegészségügyi feladatokat, a közművek közös használatából és fejlesztési távlataiból adódó problémákat. A székesfőváros fizet rá hoszszú távon arra, ha nem veszi tudomásul, hogy a vonzáskörzetében lévő megyei jogú városok és községek csak formálisan azo5. Harrer id. mű. 35. p. nosak egy úgymond „semleges" régióban lévő azonos lélekszámú közigazgatási egységgel. A Budapest környékén lakók a századelőn épp úgy használták a székesfőváros kórházait, iskoláit, hivatalait, mint ma, épp úgy átutaztak területén, épp úgy ott dolgoztak, mint ma. S Bárczy és Harrer, illetve nemzedékük legjava számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy e peremvárosok és községek épp Budapest közelségének okán soha nem fognak olyan közintézményekbe beruházni, mint egy azonos nagyságú mezőváros, vagy épp nagyközség tenné. Soha nem fognak kórházakat építeni, nem áll szándékukban - most már nem pusztán irracionális, hanem a kivitelezhetetlenségi okból sem - önálló vízművek, villamosenergiatelepek, úthálózatok, közlekedési útvonalak kiépítése. Ha bekebelezik a peremvárosokat, ha nem, a való életben úgyis mindazt használni fogják, amit Budapest nyújt - ahogyan ez történt és történik jelenleg -, mindössze azzal az apró megszorítással, hogy a szabályozatlan viszonyok esetén minden község és megyei jogú város a maga partikuláris érdekeit szabadon és igen könnyen érvényesítheti, épp az egységes terület fogalmának hiányából következően. S azt se felejtsük el, hogy Harrer - s a mögötte álló Bárczy - 1908-ban még pontosan látták, hogy a környék érdekeltségének kihasználásából milyen előnyök származnak a fővárosra. Azaz tudták, ha Budapest hajlandó a bekapcsolásra, hogyan oldható meg ez úgy, hogy hosszú távon létrejöjjön az az egységes elvek szerint ellenőrzött terület, amit Nagy-Budapestnek hívnak, s mégse kelljen a székesfővárosnak