Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - GYÖRGY PÉTER Nagy-Budapest - az elképzelések és a valóság

ben nőtt. Tény az is, hogy a lakosság növekedése a külső kerületekben, illetve e községekben és városokban messze a fővárosi átlagot meghaladó mértékű volt - a városból történő kiköltözés miatt is. Mindez arra mutatott, hogy város és környéke, vonzáskörzete viszonyát rendezni kell, s ekkor, a századelőn még ez elsősorban a környező községek és városok érdekében állott. „Elhisszük - írta jelentésében Pest vármegye közigazgatási bizottsága -, hogy a főváros a községek és telepek vagyoni viszonyainál fogva idegenkedik a becsatolástól; de mert ezen részek vagyoni állapotai nem olyan rosszak, mint azt a főváros látja; másrészről azonban ezeknek becsatolását magasabb közigazgatási, kivált pedig rendőri tekintétek feltétlen követelik' Az első „fordulóban" tehát a környező falvak igyekeztek a város közigazgatási szervezetébe beépülni, s a tartózkodás oka ekkor még a székesfőváros. Pontosan úgy történt mindez, ahogyan azt az 1906-os beiktatásakor a Nagy-Budapest kérdést azonnal felvető Bárczy István kérésére írott tanulmányában Harrer Ferenc 1908-ban megállapította. „Kétségtelen ugyanis, hogy a városnak és a szomszédos községeknek a közigazgatási kapcsolásban fekvő közös érdekük nem jelentkezik egy időben, hanem a következő fejlődést mutatja: a kapcsolás előbb a községek érdekeként jelenik meg, midőn a városiasulásukkal járó közegészségügyi, közbiztonsági és közművelődési szükségleteik kielégítésére szükséges berendezéseket csekély anyagi erejüknél s nem kevésbé szűkkörű s ellenté3. Vö. id. mű 81.0. 4. Harrer Ferenc: Nagy-Budapest in. Városi Szemle, (Közlemétes társadalmi összetételű közülettől (a megyétől) függő közigazgatási szervezetüknél fogva előállítani nem tudják. Ekkor a város szempontjából a bekapcsolódás a beruházási terhek miatt, melyek egyébként megfelelő járulékrendszer mellett a bekapcsolás esetén is túlnyomóan a községek lakosságát terhelik, hátrányosnak tűnik."

1 A Harrer által felismert, időben eltérő érdekek ellentmondása volt az, amely már 1902-ben „működésbe lépett", s ez volt az, amely aztán akkor is dominált, amikor már fordult a kocka, s a város lett volna érdekelt a környék bekebelezésében. A század elején még nyilván a fővárosnak volt több „félnivalója" a bekebelezés nyomán rázuhanó adóterhektől. 1906-08 között hiába érvelt Bárczy, illetve Harrer azzal, hogy hosszútávon a székesfőváros egész fejlődését s ennek megfelelően a nemzet egészének jövőjét is károsan alakíthatja, ha százezres tömegek élnek olyan közigazgatási viszonyok között, melyek nem veszik figyelembe a nagyvárosi létet és a vármegyétől eltérő követelményrendszereket. Harrer 1908-as tanulmányában a nemzedéke legjavára jellemző higgadt racionalitással érvelt: „Ha a bekebelezés kifejtett érveivel szemben az ellenérveket keressük, voltaképp csak eggyel találkozunk és pedig azok részéről, akik a főváros érdekeit vélik képviselni. Ez az ellenérv az, hogy a főváros területe gazdasági erejéhez viszonyítva amúgy is rendkívül nagy és a szomszédos községek bekebelezése újabb anyagi áldozatot fog a fővárosra róni. Az ellenvetésre nyele a városi közigazgatás és statisztika köréből) 1908.1. évfolyam I. sz. 24. p.