Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

KONCEPCIÓK - GYÖRGY PÉTER Nagy-Budapest - az elképzelések és a valóság

Bárczy István, 1901 (Strelisky felvétele, LTM - Fényképtára) „... Tudták, ha Budapest hajlandó a bekapcsolásra, hogyan oldható meg ez úgy, hogy hosszú távon létrejöjjön az az egységes elvek szerint ellenőrzött terület, amit Nagy-Budapestnek hívnak, s mégse kelljen a székesfővárosnak azonnal kibírhatatlan költségekbe vernie magát. " oldás, mely egyszerre szüntette meg mind a város, mind a megye önállóságát, egyszerre szüntetett meg minden helyi autonómiát, fogta be a lehetséges törvényhozási bizottság száját, hogy aztán mintegy mellékesen létrehozza azt, amit a vita és reform diskurzusában nem sikerülhetett. Igazi ambivalencia ez: amire nem volt képes a Monarchia és a Horthy rendszer establishmentje, arra képes volt a Rákosi vezette MKP. Igaz, hogy cserébe épp azt a problémát szüntette meg, amire az előző rendszerben válaszolni akartak, csak éppen képtelenek voltak. S van még egy értelmezési horizont, amelyre elöljáróban fel kell hívnom a figyelmet, s ez az 1993-as év önkormányzati eseményeiben ismerhető fel. Csepel kiválási kísérlete épp annak az önkormányzati etosznak és eszménynek a nevében történik, amelyet semmibe vett az 1949. évi XXVI. tc, s amely önkormányzati autonómia egyébként nem a dezintegrációt követelte, hanem Budapest egységesítését. Nagy-Budapest eszméje bizonyos szempontok szerint félévszázados, de végeredményben több mint negyven éves gyakorlata ellenére - mint látjuk - megkopott, s épp a rendszerváltás után. Korszerűnek ma az az attitűd tűnik, mely Csepelt polgármestere segítségével kivezetné a városból, illetve mely attitűd egy ritka korlátolt törvény jóvoltából ismét törzsfőkké tehette a kerületek polgármestereit (amely kísérteties alternatívára egykor már ironikusan utaltak). Mindez azt mutatja, hogy mit eredményez, ha a racionálisnak tekinthető önkormányzati és település- ill. telepítéspolitikai kérdések diskurzusát mélyen átjárják