Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Víziók - KARÁTSON GÁBOR VAKON, HÁZAK ELŐTT

nyunk ma is csak mágia: a lét visszafordítása, mint metafora tehát a természet - bár továbbra is csak a fönt leírt fordult értelemben - valamit azért megmutat: hogy legyen mégis mihez tartanunk magunkat. Igazából persze (dehát mi igaz itt még, ebben a tükörlabirintusban) ezt a „legyen"-t sem mondja ki senki. A „legyen" is csak: kérdés. S senki sem tudja, kié. Hogy kicsoda mondja ki ezt a kérdést a sötétben. Nekünk azonban a kérdés már elég lehetne. Annál tovább talán nem is kellene mennünk. Elég volna a kérdést hallani. A városi (szellemi) élet nyomban virulni kezdene. Mivel itt minden fordítva jön ki, az (egyetlen) kérdésre való fülelésünk igazából beszélgetéseket jelentene. Bennük a városok kezdenék a mindenségnek visszaadni azokat a láthatatlan erőket, amiket eddig mindig csak elvettek tőle. Nem kevesebb, hanem több intelligenciára van szükség, ha azt akarjuk, hogy az embernek nevezett metafora a természetnek nevezett metaforával újra összetalálkozzék. Csak nem a holt okoskodás folytatására persze. Gondolkodásra mint formarendszerre, igen, de mint olyanra, amelyet a „természet" (a megtagadott valóság) arra méltat - ha szabad így mondanom -, hogy befogadja a maga titokzatosabb rendszerébe; hol meglágyítva, hol kiélezve egyes vonásait. E változások gyakorlati jelentősége, ha lesznek, határtalan lesz. Menten halkulni kezd az éjszakai lárma, bár persze még mindig nem eléggé. Újfajta épületeket hozunk majd létre ama beszélgetések színhelyéül. Újszerű módon közelítjük meg majd a dolgokat: a közlekedés megszentelődik, másféle járművekkel. Nagyon másként a város problémája aligha közelíthető meg. Alapjaiban rendült meg világban-létünk. A rohamos túlemberesedés következtében (csupán az állat- és növényvilághoz képest voltunk emberek; mihelyt ezek eltűnnek, magunk is jelentéktelenekké válunk) ma már egyetlen gondolatnak sincsen érvénye: márpedig a város nem egyéb, mint gondolkodásunk leginkább „elvont" (legvalóságosabb) összefüggéseinek formává tétele. Egy egészen csekély (benső-külső) fordulat világban-létünknek adna új helyet, abból pedig már magától adódnék tárgyi világunk átalakulása (előbb a test, aztán az öltözet). És abba a városba visszatérnének a csókák. Nem vagyok csókaszakértő. De ez a kettő vígasztalt, úgy-ahogy, amikor a Gellérthegy tetejéről idekerültünk a József körútra: a forradalom helyei, közel, s szemben a csókák.