Koncepció és vízió - Budapesti Negyed 2. (1993. ősz-tél)

Víziók - SZEGŐ GYÖRGY Mi következik 2193-ig?

az aluljárókba, baljós folyamat kezdődik. Róma birodalmának végzete is a kazamatákban indult, Brezsnyevtől Andropovig is leplombálták a csatornafedőlapokat a november 7-Í ünnep előestéjén. E folyamatok mögött szervezetek voltak vagy sejlettek. Mi van a mostani föld alá szorítás hátterében? Virilio a technokrácia logisztikai összefonódását jelöli meg a totális háborúval való fenyegetettség előidézőjeként. Ezért nyitnak aluljárókat és belőlük metróalagutakat a logisztika hatalmába került városvezetők, óvóhelyek gyanánt. Erre budapesti példát is mutatnék: a nagy kereszteződések vették át a terek szerepét, s amikor már gyalogosan fent nemhogy időzni, de átkelni sem lehetett, aluljárók épültek. Nem többszintes, süllyesztett közúti csomópontok és fölöttük emelt gyalogos terek, hanem a legolcsóbb, tíz évre megoldást kínáló változat. Pedig forgalom-számlálások már 1897től voltak Budapesten, 1925-től pedig átfogó körben. Egy Zelovich Kornél nevű mérnök már akkor megjósolta, hogy a Madách térnél várhatók az első dugók. A Madách sugárút tervét elvitte a háború, és egészen máig tartott, amíg újra szóba került. A Körút esetén a helyszűkén úgy is segítettek, hogy lebontották az Ilkovicsházat, sőt a Nemzeti Színházat is, itt-ott árkádosítottak, az Üllői útnál pedig az '56-os károk utáni új beépítési vonal hátratolásával nyertek teret. Később - bár már Helsinki szelei fújtak -, de még a hidegháborús terv alapján az aluljárókba nyitották a metróbejáratokat, logika és logisztika így cserélődtek fel itt. S ezzel aluljáróink sorsa meg is pecsételődött. A lökésszerűen érkező tömeg és az alkalmi árusok ütközése olyan zsúfoltságot eredményezett, amely láthatóan kriminalisztikai lombikká változtatta a főpolgármesteri program által „legizgalmasabb" tereknek nevezett alsó világot. Krúdy „boldogult úrfíkorában" másként voltak izgalmasak a városi terek és lokálok, amelyeket a „Hét Bagoly"-ban vagy az „Utolsó szivar az Arabs Szürkében", Molnár pedig a „Pál utcai fiúk"-ban megörökített. Más volt még Granasztói Pál vagy Thurzó Gábor újabb Pestje is. Legfeljebb úgy lehet mindez izgalmas, ahogyan átláthatóvá lesz, hogyan hámlik le az ember maradék citoyen-arca. Mint Fellini Rómájában a kazamaták freskói, amikor egyszerre beáramlik a huszadik század benzingőzös „levegője". Most, az aluljáróból való kiűzetés óta, a körutak járdáinak nagy részére még jobban kiterjedt az alkalmi árusok hada. Itt ugyan még nem állnak autók a járdán, de ezt kihasználva, többezer asztal és sátor, koldus és zsebes rekeszti el a gyalogosok útját. Leginkább mégis a könyveseket bántják. Ám a tisztogatás mindig átmeneti hatású, mivel életellenes. Feltételezésem szerint a Belváros túlcentralizált állapota a gépjárműforgalom kitiltásával azonnal megszűnne. Szelepén elillanna az irreálisan magas ingatlanár, kifelé lódulna az „értékes hely" négyzetmétersávja. Nem az intézményeknek kellene kifelé csápolni, mint Demszkyék tervében, hanem a kitiltott gépjárműforgalomnak lehetnének benyúló csápjai, a nagy parkolókig a széles sugárutak mentén, esetleg csak bizonyos napszakokra korlátozva.