Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)
A NÉVADÓ - DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy
A nemzeti elfogultság persze, miként kortársaitól, tőle sem volt idegen. Deák Ferenccel együtt vallotta, hogy Magyarországon egyetlen politikai nemzet létezik: a magyar. Ennek megfelelően mereven elzárkózott attól, hogy a nemzetiségek kollektív jogokhoz jussanak, és féltékenyen vigyázott a történelmi Magyarország fölötti kizárólagos magyar fennhatóságra. Ez a nemzeti elfogultság vezette akkor is, amikor az osztrák országrészben jelentkező nemzeti törekvések, nevezetesen a cseh trialista követelések elgáncsolásában közreműködött. Nem mintha szűk látókörű, csak magyar glóbuszban gondolkodó politikus lett volna. Nála jobban senki sem használta ki a magyar miniszterelnök azon jogát, hogy a közös külpolitika irányításában véleményt nyilvánítson. A párizsi, moszkvai és bonni külügyi levéltárak forrásai tanúsítják, hogy a Bécsben működő nagyköveteknek csaknem olyan tárgyalópartnere volt, mint a közös külügyminiszter. A kritikus helyzetekben nemcsak bírált és tanácsokat adott, hanem messzire tekintő külpolitikai terveket is készített. 1870 nyarán, a francia-porosz háború alkalmával arra számított, hogy a Monarchia a győztes francia hadsereg oldalán majd a cári Oroszország ellen vonulhat. Ugyanennek az évnek az őszén, amikor Oroszország egyoldalúan felbontotta az 1856-os párizsi szerződést, azt gondolta, hogy újra létrejöhet a cári nagyhatalom elleni krími koalíció. Feltételezései nem igazolódtak, mégis, amikor a Monarchiának német sértődöttséggel és orosz haraggal kellett számolnia, Deák Ferenc kifejezésével élve ő lett megint a providenciális férfiú. A Habsburg monarchia történetében első ízben magyar politikus foglalt helyet Kaunitz és Metternich íróasztalánál. Az egykori halálraítélt ekkora elégtételre aligha számíthatott. A Ballhausplatz hivatalnoki légköre, bürokratikus stílusa idegen maradt számára. Legszívesebben tiszadobi birtokán tartózkodott, innen küldte szűkszavú távirati instrukcióit. Nyolcesztendős külügyminiszterségéből alig maradt fenn néhány saját kezű fogalmazványa. De nemcsak az atmoszféra és a stílus volt idegen neki, az osztrák külpolitikai tradíciókkal sem tudott mit kezdeni. A program, amellyel indult, az európai liberalizmus eszmeköréből és a magyar nacionalizmus gondolatvilágából származott. A Monarchia az ő számára védgát volt a cári expanzió útjában, amelynek csak azért és csak addig lehetett létjogosultsága, amíg ezt a funkcióját betöltötte. Arra készült, hogy létrehozza az Oroszország elleni európai összefogást, a liberális Anglia és a bismarcki Németország részvételével. A Balkán félszigeten, a hagyományos osztrák érdekterületen nem hódítani akart, hanem az esedékes nemzeti átalakulást kívánta előmozdítani. A félsziget gyámság alá vett kis nemzeteinek is helyet szánt az oroszellenes koalícióban. Nagy külpolitikai terve egyúttal belpolitikai csodaszer volt: azt remélte, hogy a külpolitikai célok közösségével megteremtheti a soknemzetiségű államalakulat mindig is hiányzó politikai egységét.
