Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A NÉVADÓ - DIÓSZEGI ISTVÁN Andrássy

A liberális külpolitikai program azonban időszerűtlennek bizonyult a hetvenes évek Európájában. A cári Oroszország ellen senki sem szövetkezett vele. A huszáros rohamnak nem volt helye a nagypolitikában. Heves vérmérsékletét legfeljebb vad lovasvágtákban vezethette le, amelyben még ötvenéves korában is karját törte. A külpolitikában csupán a legkisebb rosszat választhatta. Németországgal és Oroszországgal együtt aláírta a status quo-t garantáló három császár szövetségét, Oroszországgal megállapodott a balkáni érdekszférák elhatárolásában, és szabad kezet engedett a cári nagyhatalomnak a Törökország elleni háborúban. Makacssága sem volt kisebb azonban, mint hevessége. Változatlanul hitte, hogy a nemzetközi körülmények egyszer még őt igazolják. 1878 februárjában érkezett el a nagy alkalom. Az orosz hadak Konstantinápoly előtt állottak és farkasszemet néztek a brit hadiflottával. Üstökön akarta ragadni a szerencsét: határozott háborús javaslattal lépett a közös minisztertanács elé. Ilyen helyzet, mint a mostani, egy évszázadban egyszer áll elő - mondotta -, a Monarchia Európa segítségével rendezheti a szlávokkal való nézeteltéréseit.

1 Újabb, minden eddiginél nagyobb csalódás érte. A magyar miniszterelnök, Tisza Kálmán kivételével, a tanácskozás részvevői valamennyien ellene szólottak. Lehangoltan mondta a bécsi német nagykövetnek: arra számított, hogy a kritikus helyzetben fel tudja ébreszteni a Monarchia nemzeteinek lelkesedését. Szomorúan kell azonban megállapítania, hogy e nemzetek, a magyarok és a lengyelek kivételével, az áldozatkészség helyett inkább a belenyugvást választják. Az orosz sikerek ellensúlya a fegyveres elégtétel híján csak a balkáni területszerzés lehetett. A balkáni nemzeti átalakulás egykori védnöke, az osztrák katonai körök álláspontját magáévá téve, most Bosznia-Hercegovina megszerzését szorgalmazta. A felingerelt Oroszország ellen nélkülözhetetlen volt valamiféle szövetségi kapcsolat. A partner elsősorban az a Németország lehetett, amelyre a cári Oroszország, úgy tűnt, visszavonhatatlanul megneheztelt. Az erőfeszítéseket ez alkalommal szerencse kísérte. Az 1878-as berlini kongresszusról az okkupációra felhatalmazó európai mandátummal térhetett haza; a német kancellárt egy évvel később pedig a szövetség megtárgyalása céljából Bécsben fogadhatta. 1879 októberében úgy távozhatott a Ballhausplatzról, mint a Habsburg monarchia utóbbi fél évszázadának legeredményesebb államférfia. A hagyományos Habsburg hálátlanság azonban őt is elérte. Tanácsaira és főleg kritikai észrevételeire nem tartot1. Protokoll des zu Wien am 24. Februar 1878 abgehaltenen Ministerrates für gemeinsamen Angelegenheiten. Haus - Hof und Staatsarchiv (a továbbiakban HHStA) Wien. Ministerium des Aeußem. Politisches Archiv. I. Allgemeines. Karton (a továbbiakban K) 453 2. Stolberg an Bülow. Wien, den 22. Februar 1878. Politisches Archiv des Auswärtigen Amts (a továbbiakban PA) Bonn. I. A.B.q (Türkei) 125 adh. 8. Vol. 2.