Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - MÁNDY IVÁN „A kávéházat viszont azonnal értettem"

írni szokott még itt, a Művészben? Most már nem. Inkább otthon. Otthonosabb otthon. De néha írtam itt. Amikor még a beteg szüleimmel éltem, akkor az úgynevezett Különlegességiben, de nevezzük csak Lukácsnak, rengeteget dolgoztam. Már kora reggel ott dörömböltem, elővettem a cetliket, megittam a kávémat, akkor még szimpla is volt, és dolgoztam. Az ablak mellett. Az utolsó előtti asztal volt az enyém. Itt is van asztala? Igen, van. A belső részben, de ott most valami rendezvény van. A mellékhelyiségek melletti asztal. Itt egyébként mindjárt az első asztalnál Erdődy János ül. Évtizedek óta. Nagyon sokat meg lehet tőle tudni a régebbi dolgokról és a még régebbi dolgokról. Ahogy mondani szokás, anyaga van. Ami belülről jön. Ön meg összegyűjti a fejében a sok apróságot... Nem, összegyűlik. Persze van, ami tudatos. Van, amit megcélzók. Hogy most abba a kapualjba valamiért bemegyek. Nagyon szeretem a kapualjakat. Érdekelnek. És ugyan nem akarok ennek reklámot csinálni, de elmondom, hogy nagyon szeretem levinni például a szemetesvödröt. Mert közben ezen a hosszú úton, a lépcsőn lefelé, vagy ha van lift, a liften lefelé, nagyon sok mindenkivel találkozom. Akikkel ha két szót is, de el lehet dumálni. Nyilván valamit szidunk. És hát nem egészen haszontalan párbeszédek ezek, mert ha valami megvalósulna belőlük, talán még jó is lehetne. Mert hozzátartozik az életükhöz. Akarnak valamit, ami vagy sikerült, vagy nem, általában inkább nem, de valami, ami igazán fontos volt, nekik, nekem. Aztán megyünk tovább a vödörrel. Ennyire szeret beszélgetni? Nem mindig. Vagy inkább attól függ, kivel. Van, aki azzal kezdte, egy újságíró, hogy igen, derék dolog, hogy írok, meg hát azok egészen jó dolgok, ő tulajdonképpen szereti is, csak én borzasztóan visszavonult vagyok, és nem ismerem az életet. Mondom, hogy lehet az életet ismerni? Erre nem tudott felelni. Nyilván úgy értette, hogy Ön apróságokkal, finomságokkal, hangulatokkal van tisztában, és nem a kemény szociológiai tényekkel. Az őszámára meg az a világ és az a szemléletmód volt halálosan idegen, ami az Öné. Igen. Pontosan. De ő nem ismerte a valóságot! Saját szakmáját nem ismerte. Fölmerültek régi újságíró nevek, sejtelme sem volt, hogy ezek valaha léteztek, újságot írtak és újságot teremtettek. Olykor a semmiből. Voltak, és akartak valamit.