Az Andrássy út - Budapesti Negyed 1. (1993. nyár)

A MILIŐ - MÁNDY IVÁN „A kávéházat viszont azonnal értettem"

ő a Simplonon kívül máshová is járt? A New Yorkba is. De nem gyakran. Nyilván az drágább volt. Meg az Abbáziába. Mindig csapatban jártak. Vagy otthon. Amikor még lakásunk volt. Amikor már nem volt, akkor mindenki eltűnt mellőle. De valahogy nem csodálkozott rajta. Persze, mindig tudtam, hogy linkóciak, mondta, de nem fontos. Azért fájt neki. Es az Ön kávéházi élete - a Simplon-történet után - mikor kezdődött? Az már a presszókorszakra esik. A Darling eszpresszó volt az első. A Károlyi kert mellett egy kis utcában. Már régen megszűnt. De akkor az úgynevezett hallgató írók, akik írni ugyan írhattak, de már nem jelenhettek meg, akik nem a napi házi feladatokat írták, oda húzódtunk be, és megbeszéltük az életet. Nyilván volt kö­zönségünk, volt, aki a szavainkat jegyezte. Nem azért, mert gyöngyszemek vol­tak, hanem bizonyos érdeklődésből. Vagyis Önökre voltak állítva ezek az emberek. Alighanem. Néha szinte öntudatlanul. Valamelyik írótársam egy délelőtt bejött a zsúfolt Darlingba, megállt az ajtóban, 51-ben volt ez, és odaszólt nekem: Iván, te még mindig az amerikaiakat várod? A, nem, mondom, nem gondolok rájuk annyit, mint te. Abban a pillanatban eltűnt. Elég jellemző párbeszéd. Aztán bezárták a Darlingot. Talán az egyik utolsó presszó volt, amit államosítottak. Maga a Simplon is tönkrement. El is tűnt. Talán posta lett belőle. Nagyon csendes, nagyon kedves kávéház volt, ott a Népszínház utca sarkán. Gipszfigurák voltak a páholyok olda­lán. Karinthy Frigyes, Márkus László, az Opera igazgatója jártak oda, és rengete­gen mások. Maradt a Művész, tudom, hogy jár a Fészekbe, és még? Máshova nemigen. Jártam a Lukácsba, amit egy időben Különlegességinek hív­tak. Rémes, az elnevezéseik mindig esetlenek, reménytelenek voltak. A Bo­dográf mozi ezzel a névvel nagyon jó volt. Aztán Bányásznak hívták. De ezt nem lehet egy lánynak mondani, hogy gyere, menjünk a Bányászba. És ez nem a bá­nyászok ellen szól, az Isten szerelmére! Éppen hogy mellettük. Más a helyük, más a szerepük. Egy mozit így nem lehet hívni. Hát tudni kell, hogy mi az a mozi! De többek között ezt sem tudták. Stílusuk nem volt, érzékük nem volt, és szere­tetük nem volt. Mikor bezárt a Darling, hova ment? A Károlyi kertbe. Azt nem államosították. Különben is én nagyon szerettem az utcán csavarogni. Csatangolni, bámészkodni, üldögélni, eltűnődni.

Next

/
Thumbnails
Contents