Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)

Horváth J. András: A fővárosi levéltár tudományos intézménnyé válásának folyamata

Ii tevékenységük zömét a rutinszerű, kifejezetten kezelői munkák végzése mellett a különféle, ma úgy mondanánk „ügyfélszolgálati"-jellegű és kutatói célú megkeresésekben való közreműködés képezi. A levéltár őrizetében lévő anyag ekkoriban nehezebben volt hozzáférhető, hiszen nem dobozokban tárolták az iratokat, hanem csomókban, összehajtogatva, raktári jegyzékek nem álltak hozzájuk rendelkezésre, s egységes jelzetrendszerrel sem voltak ellátva. A levéltárosnak a mainál tehát összehasonlíthatatlanul több munkát jelentett a kutatási igények teljesítése. Gyakran nem is a kutató végezte el a tulajdonképpeni kutatást - jóllehet akkoriban többen tudtak németül, latinul, a gótbetüs írás pedig iskolai tananyag volt - hanem a levéltáros. Ehhez járult még, hogy noha a levéltár elvileg már csak „történeti" jellegű évsorozatokat őrzött, a múlt dokumentumai mégis sokkal közvetlenebbül kapcsolódtak a korabeli jelen folyamataihoz. A kutatói érdeklődés kielégítése tehát a levéltáros beható közreműködésével zajlott. Ezek a körülmények némileg érthetővé teszik, hogy a mai értelemben vett önálló tudományos munkával csupán a levéltárosok saját publikációs tevékenysége révén találkozhatunk. S a fennmaradt munkajelentések bizonysága szerint ezeknek csak kis részét végezték a levéltárban, jóllehet a rendszeres publikálás általánosan elvárt követelmény volt. A levéltár egyetlen intézményi szinten megvalósított tudományos jellegű tevékenységét a Tanulmányok Budapest Múltjából 1932-től fogva csaknem évente megjelenő köteteinek szerkesztési munkálatai képezték. Ennek körülményeiről, az illetékes XIV. polármesteri ügyosztály és a levéltár ezt érintő kapcsolatáról azonban - mivel mindkettő anyaga az ostrom alatt megsemmisült - szinte semmit sem tudunk. Tény, hogy Némethy Károly ügyosztályvezető és Gárdonyi Albert, majd Budó Jusztin együttesen látták el a főszerkesztői feladatokat. Főként ebben a kiadványban láttak napvilágot a fővárosi levéltárosok igen sokrétű, a levéltári anyagra épülő, ám a hivatali időn túl végzett egyéni kutatásainak eredményei. Leginkább jellegadónak, széleskörűnek, s példaértékűnek e vonatkozásban magának Gárdonyi Albertnek a munkássága tekinthető. Hátramaradt kéziratainak igen nagy hányadát alkotják olyan, a főváros határain is túlterjeszkedő kutatási témák, amelyek messzemenően összhangban állottak a korszak általános kultúrtörténeti érdeklődésével és az európai horizontra is kitekinteni törekvő jellegével. Könyvészet-történeti, diplomatika-történeti feltáró munkáit a levéltári anyag rendezése nyomán felmerülő kérdések megválaszolása során született, rendkívül szerteágazó tematikájú fővárostörténeti cikkek, tanulmányok sorával egészítette ki. Érdekes - ám a korszakban korántsem szokatlan - kettőssége továbbá az életpályának, hogy az exkluzív segédtudományi diszciplína művelője egyik előfutára volt az iskolán kívüli népmüvelés ügyének is. Az 1910-es évektől számos ismeret-