Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)
Labádi Lajos - Takács Edit: Szentes város levéltára és levéltárnokai
A város levéltára és levéltárnokai 1872—1950 között A községek rendezéséről szóló 1871 :XVIII. tc. alapján kidolgozott városi szervezési szabályrendelet külön fejezetben foglalta össze a levéltárnok kötelességeit, melyek közül a legfontosabbak: - a levéltár általános felügyelete és annak kezelése; - a levéltárba utalt irományok rendbetartása, a levéltári nyilvántartások folyamatos vezetése, a beérkezett iratokról leltár készítése, betüsoros mutatók hiánya esetén ezek gyors elkészítése. A szabályrendelet előírta, hogy a levéltárnok csupán polgármesteri, közgyűlési vagy tanácsi meghagyásra, térítvény mellett adhat ki ideiglenesen eredeti okiratokat a tisztviselőknek. A levéltárban elhelyezett jegyzőkönyvekbe a felek betekinthetnek, hitelesített másolatot azonban csak a polgármester írásos engedélyével kaphatnak. Az 1878-ban módosított szabályrendelet az eddigiekhez hozzátette még, hogy a városi levéltárnok hivatalból elnöke a városi szegényügyi bizottságnak, teljesíti a kórházgondnoki teendőket, és nyilvántartja az iskolakötelezetteket. Az ezekre vonatkozó külön utasításait a tanácstól, illetve a polgármestertől kapja. A levéltárnok munkájának közvetlen felügyelője a városi főjegyző maradt. Az 1872. évi általános tisztújítás során Szakái Mihály 32 nyerte el a levéltárnoki állást. Munkájára igen sok panasz volt, ezért 1876 márciusában felfüggesztették állásából. Utóda Sima Ferenc 33 lett, aki az 1878 márciusi tisztújításig maradt hivatalban. Ekkor Győri Józsefet 34 választották meg levéltárnokká; ő 1888 novemberében bekövetkezett haláláig viselte tisztségét. Az állás betöltése kapcsán (1878) merült fel első ízben a levéltárban őrzött iratok selejtezésének gondolata. A polgármester megállapítása szerint ugyanis „a levéltári helyiség szűk volta miatt a rendszeres kezelés teljesen kivihetetlen volt, s emiatt, de meg azért, hogy ott az idők folyamán sok oly irat és ügycsomó halmozó32 Szakái Mihály (1851-191 1) 1872 májusától 1876 márciusáig városi levéltárnok, 1879-től rendőrkapitánysági írnok, utóbb városi aljegyző, mely állásából 1893-ban felfüggesztették. 33 Sima Ferenc (1853-1904) Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett. 1873-75 között tanító, újságíró, a helyi Függetlenségi Párt jegyzője. 1876 áprilisától városi levéltárnok, mellette a 48-as Népkör elnöke, a Szentesi Lap felelős szerkesztője. 1878 májusában gazdasági tanácsnokká választották, 1881-től ármentcsítő társulati igazgató. 1883-tól laptulajdonos és szerkesztő, városi és megyei képviselő, a helyi 48-as függetlenségi ellenzék vezére. 1892-től a tápéi, 1896-tól a szentesi választókerület országgyűlési képviselője. 1901-ben kivándorolt Amerikába. 34 Győri József (181 1-1888) 1855-től pénztári írnok, 1861. január végétől 1878-ig városi tanácsnok, helyettes polgármester. 1878 májusában levéltámokká választották, tisztségét haláláig viselte.