Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)
Labádi Lajos - Takács Edit: Szentes város levéltára és levéltárnokai
Harnickern 30 éves személyes szolgálataiért 1720-23-ban 11 hatalmas földbirtokot kapott Békés, Csongrád és Zaránd vármegyék területén - Szentes a Békés-Csongrád megyei uradalom része lett. Az új földesúr legfőbb törekvése a vidék benépesítésére irányult. Ennek érdekében a visszaszállingózó, szökött vagy telepített jobbágyokat jelentős kedvezményekben részesítette: állami adójukat megelőlegezte, földesúri szolgálmányaikat az első két-három évre teljesen elengedte, az egyházi tizedet megváltotta és örök időkre jobbágyainak ajándékozta. Fontos kedvezmény volt a vallásszabadság biztosítása, amely a református lakosságú Szentes népességgyarapodását szintén nagy mértékben elősegítette. A régi lakosok és az új telepesek szabadmenetelűek lettek, akik földesúri tartozásaikat szerződés alapján készpénzben, taksában rótták le. A fejlődésnek további távlatokat nyitott az 1730-ban három országos vásár (tavaszi, nyári, őszi) tartására szóló privilégium, melyet Harruckern János György eszközölt ki III. Károly királytól. A kedvező feltételeknek köszönhetően a lakosság létszámban és anyagiakban is jelentősen gyarapodott. 12 A teljes földesúri joghatóság alatt lévő helységekhez képest Szentes lakosai taksás jobbágyként nemcsak önállóbb gazdálkodást folytattak, de saját maguk határozták meg a település igazgatási rendjét, alakították intézményrendszerét is. Az érintett időszakban a település igazgatásában a telkes gazdák játszották a főszerepet. Közülük került ki a 12 esküdtből (1748-tól 24 esküdtből) álló tanács, amelynek élén a főbíró és az esküdtbíró (albíró) állt. A főbírót és az esküdteket a házzal rendelkező telkes gazdák választották előbb évenként, később háromévenként. A földesúr ez időben nem élt a kandidálás (jelölés) jogával. A tanács képviselte a várost, mint jogi személyt a földesúri, vármegyei és országos hatóságok előtt; rendeleteiket kihirdette, és végrehajtásukról gondoskodott. A település belső ügyeire rendelkezéseket adott ki; ellátta az első fokú bíráskodást polgári és büntető perekben. Helyi végrehajtó közegeiként működtek: a borbíró, kisbíró, székbíró, malombíró, a halászbírók, a hadnagyok és tizedesek, valamint a cigányvajda a cigányes11 Az érintett birtokok átadása 1720. október 25-én megtörtént, de a magyar jogszokásoknak megfelelő beiktatási szertartásra csak három évvel később került sor. 12 A vásárok rendszeressé válása kedvezően hatott a főhivatású iparos réteg kialakulására. A csizmadiák már 1743-ban céhbe tömörültek, s példájukat hamarosan követték a takácsok, szűcsök és más szakmák képviselői. A település népessége - az 1759. évi adóösszeírás alapján, amely már 794 családfőt tüntet fel (ebből 559 jobbágy, 199 zsellér, 36 iparos) -, a század derekán megközelítette az 5000 főt. 1773-ban már 7249 lakost írtak össze, akik közül 5283 fő a református, 1901 fő a római katolikus, 49 fő az evangélikus és 16 fő a görögkeleti egyházhoz tartozott. A hitfelekezetek száma az elkövetkező évtizedekben újabbakkal szaporodott, jelezve, hogy háttérbe szorultak a vallási alapon történő kirekesztő törekvések.