Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)

Szögi László: A levéltáros szakma kialakulása és fejlődése Magyarországon a XVIII. századtól a XX. század elejéig

A levéltárosi hivatás terjedését, ismertté válását a megyei és városi, valamint a nagy családi levéltárak hálózatának kiépülése segítette. A városok közül Kassán 1744-ben levéltárost neveztek ki, de e korai kezdeményezések még átmenetiek. Ha a levéltárost nagyobb súlyú, jobban fizető tisztségre választották, például aljegyzőnek, akkor üressé válhatott az éppen betöltött archiváriusi állás. Mária Terézia uralkodásának kezdetén egyre több rendelet született a közigazgatás alapelveiről. 1752-ben nyomatékkal hívták fel a főispánok figyelmét a megyei levéltári anyag elhelyezésének és kezelésének ellenőrzésére. 1767-től a királynő elrendelte a városi levéltárnoki tisztség rendszeresítését. A fokozottabb figyelem mind a megyéket, mind a városokat arra kényszerítette, hogy foglalkozzanak levéltári anyaguk sorsával, gondozásával. A megyék kezdetben másodaljegyzői állást szerveztek, és az állást elnyerők fő feladatává tették a megyei levéltár kezelését. Ez történt 1772 után például Somogyban és Zólyomban, de számos más megyében is. Ugyanezekben az években a nagyobb szabad királyi városok fokozatosan önálló levéltárost kezdtek el alkalmazni, vagy segéderőket vettek fel rendezési, lajstromozási feladatok ellátására. 1776-ban Budán, 1788-ban Pesten is levéltárost nevezett ki a városi tanács. A XVIII. század második felében a nagy arisztokratakülönösen a hitbizománnyal rendelkező - családoknál egyre jelentősebb családi és birtokigazgatási iratanyag halmozódott fel. E családok, így a Batthyányak, az Eszterházyak, a Festeticsek, a Károlyiak, de még igen sokan mások is, saját jól felfogott érdekükben sorra rendeztették levéltáraikat, egyre inkább állandó alkalmazottként is tartva családi archiváriust. Az igények növekedését mutatja, hogy az 1770-es években találkozunk már „vándorlevéltárossal", mint például a leleszi regisztrátorral, Schemberger Ferenccel, aki egymás után több megyében vállalt rendezési munkát. További részletes vizsgálatokat igényelne, de feltételezhetjük, hogy a levéltárosi szakma terjedése és a hazai egyetemi oktatás korabeli reformja között is van összefüggés. Már a kamarai levéltár létrehozásakor megjelölték azokat az ismereteket, amelyekkel egy képzett levéltárosnak rendelkezni kellett. Ezek között volt a hazai nyelvek ismerete, a magyar történelmi jogban való jártasság és az oklevelek, valamint iratok olvasásához, megértéséhez szükséges diplomatikai, paleográfiai és egyéb ismeretek. E tudományokat az egyetemen és később az éppen felállított akadémiákon lehetett megtanulni, és tudnunk kell, hogy a nagyszombati egyetemen 1770-ben hozták létre a történeti tanszéket, majd immár Budán 1777-ben a történelem segédtudományai tanszékét. Korszakunkban olyan tanároktól lehetett elsajátítani a levéltárossághoz is szükséges ismereteket, mint Katona István és Pray György, a jezsuita történetírás és forrásfeltárás legnagyobb magyar képvise-