Magyar levéltáros-életpályák a XIX-XX. században - Budapest Főváros Levéltára Közleményei (Budapest, 2004)

Szögi László: A levéltáros szakma kialakulása és fejlődése Magyarországon a XVIII. századtól a XX. század elejéig

loi, de diplomatikát és más segédtudományokat tanított ezidőtájt Cornides Dániel és Schwartner Márton is, hogy csak a legnevesebbeket említsem. II. József uralkodásának időszaka valódi áttörés a magyar levéltárügy, a levéltárosi hivatás terjedésének történetében. Az oly sokszor félreértett és kárhoztatott „kalapos király", ha sokszor erőszakos, népboldogító elképzelések alapján is, de valóban korszerű és jövőbe mutató reformokat kívánt bevezetni. Az uralkodó 1785 márciusában kiadott rendeletében gyakorlatilag kötelezte a megyéket levéltáruk szakember által történő rendezésére, méghozzá pontosan meghatározott szempontok alapján. Óriási méretű rendezési, lajstromozási munka kezdődött el ekkor Magyarországon és Erdélyben, s egyre több megyében, városban alkalmaztak önálló levéltárost, Erdélyben inkább regisztrátort. Különösen fontos, hogy 1790, II. József rendszerének bukása után a folyamat nem állt meg. Sajnos több megyében előfordult, hogy a Józsefi összeírások anyagát ünnepélyesen - s ostoba módon - elégették, de a kinevezett levéltárosok tovább dolgoztak. A napóleoni háborúk időszakában, majd az 1810-es években már a legtávolabbi határmenti megyékben is megtörtént a levéltárosok kinevezése, e hivatás szükségességét immár senki sem kérdőjelezte meg. Ezekben az évtizedekben ismét nagy mértékben haladt előre a családi levéltárak rendezése, és figyelemre méltó az egyházi levéltárak (mind katolikus, mind protestáns egyházaké) szakszerű rendezésének megkezdése és folyamatossá tétele. Az egyházi levéltárak fejlődésének bemutatása azonban szétfeszítené jelen tanulmányunk kereteit. Talán érdemes itt kitérni arra, hogy a XIX. század elején, közepén, de még később is a hazai irodalom neves alakjai kerültek kapcsolatba a levéltárüggyel, illetve ábrázolták annak figuráit, ha nem is éppen a legpozitívabb kontextusban. Kazinczy Ferenc 1821-től állást vállalt Zemplén vármegye levéltárában, döntően anyagi okokból, és hosszabb ideig dolgozott ott írnokként. Czuczor Gergely, a bencés költő és nyelvész 1835-1837 között töltötte be az Akadémia titkári, levéltárnoki tisztségét. Érdemes megemlíteni, hogy 1848-ban ugyanezen tisztségben Toldy Ferenc, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója javasolta Eötvös Józsefnek a „Magyar Álladalmi Közlevéltár" megalakítását. 1865 után Arany János volt az Akadémia titoknoka és levéltárosa, és szorgalmas, precíz iratkezelésének nyomai máig láthatók az akadémiai iratanyagon. Ami a levéltárosról, levéltári tisztségviselőkről kialakított képet illeti, az leginkább a kishivatalnoknak felelt meg. Például az orosz irodalomban, Gogol 1842-ben írt híres kisregényében, a Köpönyegben Akakij Akakijevics ugyan inkább írnok mint levéltáros, de a figurát jól szimbolizálja. A levéltárost hasonló értelemben, de jóval később, Kosztolányi Dezső ábrázolta 1924-ben írt Pacsir-