Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
92 Az öröklött város Ami a lakópark elnevezés használatát illeti, Kömer és Nagy véleménye egybecseng Csizmadyéval: ők is úgy látják, hogy kevés Magyarországon a valódi lakópark. Meglátásuk szerint Magyarországon a lakótelep szó negatív felhangjai miatt ,,[a marketing] inkább minden olyan lakásfejlesztési akciót, ami meghaladja a foghíjbeépítést, lakópark névvel illet.”13 Ok is osztják azt a véleményt, hogy lakópark néven épült és reklámozott fejlesztések nagy része valójában a lakótelep színvonalasabb, korszerűbb kiadása. Kömer és Nagy ezt az álláspontjukat azáltal is kifejezésre juttatják, hogy sok helyütt nemes egyszerűséggel kislakótelepnek vagy lakótelepnek nevezik napjaink lakóparki fejlesztéseit - különösen a városias környezetben létesült, viszonylag sürü beépítésű, és fallal körül nem vett épületegyütteseket. Amikor az elmúlt tíz év Magyarországon is kedvelt építészeti stílusáról, a neomodemizmusról írnak (egyébként kritikusan), példáik ismertetésekor akkor is felváltva használják a telep, lakópark, lakóegyüttes szavakat. Bár Kömer és Nagy több mint fél évszázadot felölelő európai és magyar áttekintésének erényei nyilvánvalóak, az áttekintő jelleg hátulütőit sem árt megemlíteni. Ilyen például az, hogy egyik lakótelepről vagy lakóparkról sincs szó igazán részletesen; a sokféle téma és nagyszámú eset lefedésének szándéka azzal az eredménnyel jár, hogy példáikat olykor csak érintőlegesen ismertetik a szerzők. A fejezetcímek, bár ígéretesek, időnként keveset takarnak: például A lakótelepek rehabilitációja című rész legfeljebb problémafelvetésnek tekinthető. Kérdés persze, hogy egy összefoglaló munkán mennyire indokolt számon kérni az alaposabb esettanulmányokat. Érvelhetünk úgy is, hogy ez a könyv nem erre való; célja az átfogó tájékoztatás és a lakónegyed-építészeti megoldások típusszerű felvonultatása. Kömer és Nagy monográfiájának egyértelmű erőssége viszont a keretfeltételek, főként a jogi-törvényi keretek alapos és rendszeres áttekintése minden korszakra vonatkozólag. E tekintetben Az európai és magyar telepszerű lakásépítés története 1945- től napjainkig egyedülálló és rendkívül hasznos mint kézikönyv. A kézikönyv-jellegű használat szempontjából nagyon praktikusak a szöveget kísérő, oldalszéli lábjegyzetek: itt hivatkozzák a szerzők a törvényeket, határozatokat, amelyek így egy-egy kérdéskör kapcsán könnyen visszakereshetők. A jogszabályi környezet részletes ismertetése rávilágít arra, hogyan határozták meg a mindenkori lehetőségeket a jogi keretek (amelyekben természetesen tükröződött minden egyes korszak politikai akarata és ideológiája). Mind a kötet nemzetközi része, mind pedig a magyar rész gazdagon és jól illusztrált. A konkrét telepek ismertetését, még ha ezek nem is mindig mélyülnek alapos eset- tanulmánnyá, mindig kísérik illusztrációk (tervrajzok, fotók). Ezeket sikerült a kötet oldalain a szöveghez illeszkedő módon úgy elhelyezni, hogy a vizuális információk valóban segítsék az olvasást. (Urbanisztikai, építészettörténeti szakkönyv esetében ez elvileg evidens követelmény kellene hogy legyen. Valójában azonban több olyan elret13 KÖRNER-NAGY 2006. 380. p.
