Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
86 Az öröklött város vagy keleti tagországainak fővárosaival. Cséfalvay szerint mindenesetre Magyarország lakóparkjai leginkább a dinamikusan fejlődő latin-amerikai és ázsiai régiók, illetve Dél- és Kelet-Európa lakóparkjaival mutatnak hasonlóságot. Nyugat-Európával azért nem, mert ott - az olyan jóléti államokban, mint Franciaország, Németország, Ausztria, a Benelux államok vagy a skandináv országok - alig épültek zárt lakóparkok. Ezekben az országokban ugyanis Cséfalvay szerint általában nem akkorák a társadalmi különbségek, és nem olyan rossz a közbiztonság, hogy az a tehetősebbeket fallal körülvett lakóparkokba kényszerítené; másrészt pedig az állam és az önkormányzatok olyan gondot fordítanak a közösségi terek és a települési infrastruktúra fenntartására, hogy a jobb módú polgárok sem érzik úgy, hogy a becsődölt kommunális politikával szemben inkább az önfinanszírozó és önmagát igazgató, tulajdonosi közösségen alapuló lakóparkot kellene választaniuk. A lakópark-jelenség nemzetközi áttekintése mellett Cséfalvay könyvének másik súlyponti része az elmélet. A szerző egymással versengő, olykor pedig egymással kompatibilis közgazdasági és szociológiai elméletek, illetve modellek sorát vonultatja fel, megmagyarázandó a lakópark világméretű, járványszerű elterjedésének okait. Az általa bemutatott elméletek körén belül a fő ellentét Cséfalvay szerint a közgazdasági és a szociológiai modellek között feszül. Míg „a közgazdasági megközelítés szerint a zárt lakóparkok az emberek racionális fogyasztói döntéseinek és természetes piaci folyamatoknak az eredményei, „a szociológiai nézőpont szerint [...] a zárt lakóparkok megjelenése és lassan globális méretű terjedése mögött döntően társadalmi és politikai okok állnak: a tehetős rétegek tudatos társadalmi elzárkózása, és az újgazdagok presztízs utáni vágya”.6 Hasznos értelmezési keretet kínál továbbá számára az ún. regulációs elmélet és az annak képviselői által használt fogalompár: a fordizmus-posztfordizmus ellentétpárja. Az egyszerű munkafázisokra épülő gyári tömegtermelés atyja, az amerikai autógyáros Henry Ford neve eszerint egy egész korszakot fémjelez: e korszak jellemzői a társadalom, a kultúra, a fogyasztás eltömegesedése és uniformizálódása, a patemalisztikus módon, felülről irányított folyamatok, valamint az olykor utópisztikus gondolatok vezérelte össztársadalmi modellkísérletek. A fordizmus kora a 20. századi modemitással szinonim. A posztfordizmus a fentiek ellentéte: az egyén jogaiba való visszahelyezése, a kis közösségek újbóli térnyerése, a különféle kultúrák és szubkultúrák egymás mellett élése, az életmód és a fogyasztás rétegek, csoportok szerinti differenciálódása. A fordizmus és a posztfordizmus fogalompáija Cséfalvay szerint a városfejlődés 20. századi trendjeinek leírására is alkalmas. E felfogás szerint a fordizmus korának jellegzetessége az egyes városlakók, a szűkebb közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyó, felülről irányított várostervezés, jellemző produktumai pedig az uniformizált 6 CSÉFALVAY 2008. 157. p.
