Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
I. Az öröklött város - Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
Terra recognita vagy terra incognita? 85 élnek olyan lakóparkokban, amelyek részben menedéket nyújtanak a zsúfolt, leromlott állapotú főváros problémái elől.” Noha a lakópark globális jelenség, nem mindenütt ugyanazok az okok vezettek elterjedéséhez. Észak-Amerikán kívül, más társadalmakban a lakópark bizonyos értékeket testesít meg, ezért is vált kedveltté. Latin-Amerikában például az erőteljes társadalmi polarizáció és a közbiztonság azzal együtt járó romlása mellett az állam súlyának csökkenése - Cséfalvay megfogalmazásában „az állam szétesése” - is hozzájárult ahhoz, hogy egyre nagyobb számban épüljenek zárt lakóparkok. A közfeladatok ellátásának zavaraira a tehetősebbek úgy reagáltak, hogy megalakították saját lakóközösségeiket, és maguk vették kezükbe e feladatok intézését. A lakóparkok, amint az Cséfalvay hivatkozásaiból kiderül, Latin-Amerikában is annyira markáns tendenciát jeleznek, hogy szociológusok tanulmányozzák a jelenséget. (Eszak-Amerikához hasonlóan ugyancsak kritikusan.) Cséfalvay szerint a közelmúltban nagy átalakuláson átesett társadalmakban - azokban az ázsiai, latin-amerikai, dél- vagy kelet-európai országokban, amelyeket manapság fejlődő piacok (emerging markets) néven szokás említeni - mindenütt jellemző, hogy a politikai és gazdasági folyamatoknak köszönhetően nőtt a szakadék a társadalom alsó és felső rétegei között; a lakópark ennek a helyzetnek a jellegzetes városépítészeti kifejeződése. „Buenos Aires, Säo Paulo, Quito, Madrid, Lisszabon, Moszkva és Johannesburg zárt lakóparkjaiban közös, hogy mindenhol ugyanazt a réteget találjuk a háttérben: a gazdasági és társadalmi átalakulások nyerteseit.” ... „Nem véletlen, hogy [a lakóparkok] mind Dél-Amerikában, mind pedig Dél-Európában és Kelet-Európábán - sokfajta elnevezésük ellenére - két nagy csoportra bonthatóak. Egyrészt a nagyvárosi agglomerációban a tehetős felső rétegeknek épült, széles szabadidős kínálattal és sportolási lehetőségekkel ellátott, laza beépítésű lakóparkokra. Másrészt a nagyvárosok belső övezeteiben, a középosztály kevésbé tehetős rétegei számára épült, viszonylag sok lakást magukban foglaló és szerény szolgáltatásokat nyújtó apartmanházakra. A két típus között csupán egyetlen összekötő kapcsot találunk: a gazdasági és társadalmi átalakulás veszteseitől való elhatárolódást.”5 (A könyvben szereplő fotók némelyike igen pregnáns módon illusztrálja ezt a tételt. Az egyik kép, egy légifelvétel Säo Paulo részletét mutatja: a kép közepe táján fal húzódik, a faltól balra bádogváros nyomorúságos kalyibái sorakoznak, a fal másik oldalán pedig elegáns apartmanház látható, teniszpályákkal, egymás fölé nyúló erkélyszerű teraszokkal, minden teraszon a lakó saját kis medencéjével.) Kérdés persze, hogy valóban összehasonlíthatóak-e a szakadékszerű társadalmi különbségekkel terhelt fejlődő világ-beli országok nagyvárosai az Európai Unió déli 5 CSÉFALVAY 2008. 113. p.
