Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - „A másik Bécs”. Az osztrák századforduló változó képe a Schorske utáni történetírásban
A „másik Bécs”: az osztrák századforduló változó képe... 207 sága” mellett egyben a Boldog, aki feledni tud... kapcsán már összefoglalt program elkötelezettje is: szerzői a városi szociálpolitikáról, szegénygondozásról, iskolaügyről, társadalmi rétegzettségről, bevándorlásról írnak. Egy másik fajta kritika a nőtörténet, illetve a gender studies felől érte a korábbi időszak „Bécs 1900”-irodalmát, felhíva a figyelmet annak szinte teljes férfiközpontúságára. A kifejezetten nőtörténeti indíttatású tanulmánykötetek egyébként szintén több ponton érintkeznek az eddig ismertetett alternatív Bécs-kutatás törekvéseivel, például a női munka és iskoláztatás kérdésein keresztül.28 A művészeti életről kialakult és rögzült képet árnyalják a századfordulón élt képzőművésznők és írónők portréi. Bár véleményünk szerint e tanulmányok némelyikében tetten érhető a feminista történetírás egyfajta igyekezete, mellyel igyekszik a fin-de-siécle panteon nagy (férfi)alakjaihoz fogható női szereplőket felvonultatni, a nőművészekkel foglalkozó, a korábbi kánont megkérdőjelező történetírás hozadéka tagadhatatlan: a kánonból méltatlanul kimaradt, felfedezésre vagy újrafelfedezésre érdemes női életművek kerülhetnek reflektorfénybe általa. A genífer-szempontú kultúrtörténet egy másik vonulata azokat a nőket állítja a középpontba, akik, bár saját jogon nem váltak neves művésszé, ösztönző múzsaként, társként, feleségként fontos szerepet töltöttek be férfi művészek vagy gondolkodók oldalán, társaságszervező „intézményként” - például ismert szalonok háziasszonyaként - pedig adott esetben nagy hatást gyakoroltak a bécsi szellemi élet alakulására. Alma Mahler-Werfel, Lou Andreas-Salomé, Bertha Zuckerkandl és a hozzájuk hasonló asz- szonyok alakja számos tanulmányt, disszertációt és monográfiát ihletett az elmúlt két évtizedben.29 A kritikus megközelítések harmadik típusa a hagyományos Bécs-klisé idilli oldalát vette célba, és a Bécsben békésen együttélő társadalmi rétegek és nemzetiségek képe helyett a válságok, a századfordulón egyre élesebbé váló nemzetiségi villongások, az egymás iránti intolerancia, a gazdasági bizonytalanság és az erre építő radikális-demagóg politizálás elemeit hangsúlyozta. A mi témánk szempontjából mindez azért fontos, mert ezekkel összefüggésben bizonyos politikai magatartásmódok, eszmék és a velük összefüggésbe hozható századfordulós irodalom egymásra hatásából olyan szubkultúra alakult ki, amely ugyan igen távol esett a fin-de-siécle művelt polgári rétegeinek világától, ám Európára hagyott örökségét tekintve legalább akkora hatást gyakorolt, mint a bécsi modernizmus. A történetírás iróniája, hogy amiképpen a „nagy kultúrtörténet” apropóját nagy emberek adják, úgy ennek az imént említett szubkultúrának a felfedezése is jórészt Bécs később világhírre szert tett neveltjének, Adolf Hitlernek köszönhető. 28 Ld. például Heindl 1997. és Zimmermann 1997. 29 A múzsa-szerepről és a róla szóló irodalomról jó áttekintés: Brandon-Faller 2009.
