Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
III. Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, historiográfia - „A másik Bécs”. Az osztrák századforduló változó képe a Schorske utáni történetírásban
206 Várostörténeti műhelytanulmányok: módszer, oktatás, histográfia (Polgárság a Habsburg-Monarchiában) című sorozatról van szó, amely Hannes Stekl révén - aki hol szerkesztőként, hol szerzőként járult hozzá az egyes kötetek megvalósulásához - kötődik a fentebb tárgyalt 1986-os tanulmánygyűjteményhez. 1990-től kezdődően összesen 10 kötet látott napvilágot. A sorozatban megjelent tanulmányok a polgárság rétegződésének, anyagi viszonyainak tárgyalása mellett kezdettől fogva nagy figyelmet fordítottak a polgári mentalitás, a mindennapok kultúrája, a magánélet, az identitás és önreprezentáció kérdéseire. Noha a sorozat természetesen nem korlátozódik az osztrák, illetve a bécsi polgárság tárgyalására (a szerzők között rendszeresen szerepelnek cseh, magyar, szlovén történészek hazájuk témáival, valamint osztrák vidéki városokkal foglalkozó cikkek), jó néhány bécsi tárgyú cikk is megtalálható benne. A Monarchia más városairól szóló tanulmányok a századforduló bécsi polgári miliőinek megértéséhez is hozzájárulnak, különösen ha arra gondolunk, hogy a bécsi lakosság mekkora hányada nem a császárvárosban született. Az újabb tanulmánygyűjtemények közül kiemelendő két kötet. A Margret Friedrich és Peter Urbanitsch szerkesztette Polgárokról és asszonyaikróP5 című tanulmánygyűjtemény a férfi és női szerepek és -ideálok korabeli felfogására, a nyilvános és magánszféra kettéválasztásának problematikus mivoltára, az elvárásokra és a valós élethelyzetekre koncentrál, több ponton megkérdőjelezve a konvencionális polgárság-képet. A Hans Haas és Hannes Stekl által szerkesztett Polgári önreprezentáció: városépítészet, építészet és emlékművek26 tanulmányai a polgári önreprezentációra koncentrálnak, és egymás mellé helyezve remekül érzékeltetik, hogy az egyes formák, hatások hogyan terjedtek el Monarchia-szerte. Nemcsak építészeti megoldásokban és emlékművekben megtestesülő mentalitásokról van szó, hanem például lakás- és színház-típusokról is. Ez utóbbi kötet kapcsán felvetődik az a szempont, hogy a konvencionális „Bécs 1900”-felfogásnak nem egy-, hanem sokféle kritikája fogalmazódott meg az utóbbi másfél évtizedben. Ezeket Heidemarie Uhl jól áttekintette fentebb már hivatkozott cikkében, így itt csak ezek jelzésére szorítkozunk; a különféle irányzatok részletes tárgyalása amúgy is meghaladná a jelen tanulmány kereteit. Az egyik fajta kritikus attitűd maga ellen a Bécs-központúság ellen irányul, és hangsúlyozza más nagyvárosok és helyi centrumok jelentőségét a Monarchia társadalmi és szellemi életében. A Bürgertum in der Habsburgermonarchie sorozat, amelynek köteteiben olykor a tanulmányok többsége a mai Ausztrián kívüli területekkel foglalkozik (lásd például a polgári önreprezentációról szóló, imént említett gyűjteményt), véleményünk szerint maga is ennek a Bécs-központúság elleni kritikus magatartásnak a terméke. Uhl ide köti a Gerhard Melinz és Susan Zimmermann által szerkesztett Bécs-Prága-Budapest: A Monarchia nagyvárosainak virágkora27 című tanulmánykötetet is, amely tudatos „decentralizált- 25 26 27 25 Friedrich-Urbanitsch 1996. 26 HAAS-STEKL 1995. 27 Melinz-Zimmermann 1996.
