Szívós Erika: Az öröklött város. Városi tér, kultúra és emlékezet a 19-21. században - Várostörténeti Tanulmányok 14. (Budapest, 2014)
II. Város, kultúra, közösségek - Határátlépők. Két magyar müvészfejedelem pályájának társadalomtörténeti elemzése
Határátlépők. Két magyar művészfejedelem... 103 HATÁRÁTLÉPŐK. KÉT MAGYAR MŰVÉSZFEJEDELEM PÁLYÁJÁNAK TÁRSADALOMTÖRTÉNETI ELEMZÉSE Stróbl Alajos szobrász és László Fülöp festő a dualizmus-kor Magyarországának legsikeresebb művészei közé tartoztak. László Fülöp ezen túl fényes nemzetközi karriert is befutott portréi révén. Az utóbbi művész neve, noha életében rendkívül ismert volt és igen komoly társadalmi megbecsülés övezte, ma már szinte feledésbe merült; Stróbl Alajosé, ha másért nem, Budapest leglátogatottabb helyein álló köztéri szobrai miatt mindmáig sokkal ismertebb. A két élettörténet több okból is méltó a társadalomtörténész figyelmére. Noha Stróbl és László karrierje inkább kivételes, mintsem tipikus, mégis jelzi azokat a lehetőségeket, amelyek a művészpályában a 19-20. század fordulóján potenciálisan benne rejlettek. A két karrier, különösen egymással összehasonlítva, jól mutatja, hogy milyen magasra emelkedhetett egy művész a kor társadalmában, és milyen határokat léphetett - vagy nem léphetett - át tehetsége és kapcsolatrendszere révén. Művészfejedelmek Európában a 19. században A művészfejedelem jellegzetesen 19. századi jelenség volt, olyannyira, hogy ez a típus a századfordulót alig élte túl. A 19. századi müvészfejedelmek, például Hans Makart (1840-1884), Franz Lenbach (1836-1904), Munkácsy Mihály (1844-1900) vagy Franz Stuck (1863-1928), „az utolsó müncheni művészfejedelem”1 koruk legsikeresebb művészeinek számítottak. Ám ez a siker nem mindig bizonyult tartósnak; e művészek halála után az utókor általában kevesebb elismeréssel viseltetett életművük iránt, mint a késő 19. század vagy a századelő közönsége. E művészek sikereik csúcsán fényűző villákban vagy palotákban laktak, és olyan fényes estélyeket rendeztek, melyeken a társadalom krémje tolongott. Egyikük-másikuk műgyűjtőként is jelentős volt, mások a festés mellett pompás, nagyszabású jelmezes felvonulások tervezésében és rendezésében élték ki művészi fantáziájukat. Hans Makart teátrálisan berendezett, sokak által látogatott műterme kora egész ízlésére ha1 A további néhány bekezdésben a következő életrajzi irodalomra támaszkodom: Stuck korai éveiről ld. MEISSNER 1899.; Munkácsyról elfogult, szépítő, ám számos személyes információt első kézből közlő életrajz: MALONYAY 1898.; Makartról ld. például: FRODL 1975.; Lenbachról Id. BEHR I960.; GEDON 1999.
