Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Adatok a pest-budai manufaktúra-alapításokról és -alapítókról
ennél is tovább „beépült” a feudális hierarchiájú városi társadalomba: tanácsnok, és egy ideig szószóló is volt. A 19. század elején jelent meg a kereskedelmi tőke bekapcsolódása és a vállalkozások kiterjesztése a manufaktúraalapításokban. Már Grätz (Gratz) Henrik pesti selyemgyáráról (1789-1790 körül) is tudjuk, hogy nem volt önálló, hanem munkabérért egy Mandl nevű pesti kereskedő részére dolgozott. Appiano Alajos 1808-ban mint nagykereskedő alapította üzemét, Kanitz Lobi Dávid 1800-ban Pesten nyitott nagykereskedést, amely rövidesen a legvagyonosabb vállalkozássá nőtte ki magát. Kanitz második fia, Joachim - aki ekkor már maga is befutott kereskedő volt - 1807-ben Kadisch és Mauthner pesti kereskedőkkel társulva alapította posztógyárát Majkon, majd 1815-ben ezt egy rákospalotai kallómalommal tették teljessé. Az is ismert tény, hogy a Karczag testvérek - Benjamin, József és Ferenc - „ ... rugalmasan, sokoldalúan, a konjunktúrára érzékenyen váltogatták, illetve párosították és osztották meg egymás között a termelő-kereskedői- szállítmányozási tevékenységet. Ugyanekkor például Viriot Károly Orbán likőr- és illatszerkészítőnek Baján is volt üzeme. A faipar legfontosabb üzemeit a Kemer-Vogel-féle bútorgyárak jelentették Pesten, míg Budán a kerámiagyártás volt hosszabb ideig jelentős: a rövidéletű Germain-Spiro-féle üzem mellett mintegy negyed századig működött Kuny Domokos gyára a Krisztinavárosban. A kocsigyártást a bajor származású Müller Fü- löp indította el 1796 körül Budán, akinek gyára több, mint 40 évig működött, és jelentős piacot hódított el a bécsi üzemektől is. Később, 1813 táján veje, Kölber Jakab pesti üzeme vált ismertté, majd 1831 körül Westermayer Jánosé. A pest-budai manufaktúraipar újabb irányát jelentette a faluról városba betelepült olajgyártás. Az 1820-as évekből nem kevesebb, mint hat olajütő ismert, közöttük a bankár Malvieux Christiané vagy Újpesten Schossbergeré. Az utolsó nagyobb változást a Remold-féle pesti (1826), majd a Ganz-féle budai (1842) gépgyárak, a József Hengermalom (1839/1841), továbbá az Irinyi József találmánya (1839) nyomán alapított gyufagyárak jelentették. Az 1840. évi, iparfejlődést is sokban meghatározó, felszabadító rendelkezések nyomán - immáron a Helytartótanács helyett a várostól könnyen megszerezhető engedéllyel - sorra indultak a rövidebb életű vállalkozások, majd az 1850-es évektől fokozatosan elterjedő gőzgépek alkalmazása adott újabb lendületet az iparfejlődésnek, elindítva a gyári munkaszervezet kialakítását és a szakképzetlen ipari munkásrétegek kialakulását. 1 1 Bácskai 1989. 107. p. 94
