Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Adatok a pest-budai manufaktúra-alapításokról és -alapítókról
tek tönkre. Ez alól talán a legismertebb kivételt a Thoma-féle vízivárosi bőrgyár jelentette. II. József rendeletéi nyomán megszaporodtak a manufaktúraalapítási kísérletek, azonban mind ezek, mind a későbbi vállalkozások - valószínűleg pénzhiány miatt - rövidéletűek voltak, hiszen igen kevés érte meg közülük a 10 működési évet. A szakirodalom e jelenség magyarázataként általában a tőkehiányt említi, ám ennek ellentmond az eddig feltárt kevés hagyatéki anyag. Müller Fülöp 4 évvel azután halt meg, miután átadta gyárát Schnapp Mihálynak, így „szakmai vagyona” ismeretlen, de ingatlan és ingó javai tekintélyesnek mondhatók. Fischer Jakab - id. Thoma József nevelt fia, iíj. Thoma József féltestvére - első felesége 1848 előtt hunyt el, és az ekkor keletkezett iratokból mindössze néhány raktár sommás becsértékelése maradt fenn. Azonban ha megnézzük, hogy az árukészlet közel 200 000, az eszközök pedig több mint 4000 váltóforintra rúgó értéket képviseltek, megállapíthatjuk, hogy ez a vagyon csak helyi szinten lehetett számottevő, és valószínűleg Kövér György feltételezése a megalapozottabb, miszerint alapvetően a rendelkezésre álló, forgatható pénz hiányáról kell beszélnünk. A 18. század végének egyik legfontosabb iparpolitikai iránya volt a selyemhernyó megtelepítésének kísérlete. így ebben az iparágban regisztrálható a legtöbb üzem: tizenkettőt ismerünk név szerint is, melyek között volt Mazzacuto (az ún. Selyemgombolyító) és a Filatórium Óbudán, a Beywinkler testvérek, az Appiano család és Wagner Ignác Pesten, Rosconi Károly Budán működő manufaktúrája. Ugyanebben az időszakban terjedt el az a tendencia is, hogy a céhes jogok lehetőségétől megfosztott zsidóság kezdett manufaktúraalapításba, mivel az engedélyeket nem a céhes, illetve a városi hatóságok, hanem a Helytartótanács adta ki. Az első jelentősebb zsidó gyámokok a már részben említett Koppel Jeremiás, Kadisch Lázár, a Kanitz család, Mauthner Ágoston és Kohner József voltak. E gyakorlat a 19. század elején is folytatódott, súlypontja azonban ekkor elsődlegesen a hagyományos likőr- és pálinkafőzésre (Bamberger, Heinrich Antal, Kadisch Lázár, Schönfeld Henrik, Schuler Jakab és Mihály) helyeződött át. Ugyancsak a zsidósághoz fűződik az Óbudára koncentrálódott kékfestő ipar, mely üzemek közül az egyik legismertebb Goldberger Ferenc (és utódai) gyára volt. Érdemes megvizsgálni ugyanakkor a gyámokok listáját abból a szempontból, hogy milyen volt a kapcsolódásuk a városhoz. Annak ellenére, hogy a manufaktúra létrehozásának körülményei kevéssé kötődtek a városhoz, igen gyakran fordult elő, hogy polgárok és mesterek folyamodtak a gyáralapítási engedélyért, sőt amint az korábban már kiderült, Thoma és Fischer bőrgyámokok mind mesterként, mind gyámokként fizettek iparadót (ún. an Gewerb). Id. Thoma József még 93
