Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Modem ipari-társadalmi konfliktusok hiánya, avagy miért nem fejlett a budai ipar a reformkorban
MODERN IPARI-TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK HIÁNYA, AVAGY MIÉRT NEM FEJLETT A BUDAI IPAR A REFORMKORBAN Elöljáróban annyit szeretnék jelezni, hogy kutatásom azt igyekezett feltárni, hogy a reformkori Budán ki lehet-e mutatni bármilyen olyan társadalmi konfliktus, megmozdulás nyomát, amely a városi iparos réteg körében mutatkozott meg, és nem vethető össze az olyan hagyományos, középkori típusú, iparban dolgozó réteg konfliktusaival mint céhesek és céhen kívüliek, mesterek és kontárok között léteztek. A tiszta feudális jogrendszer utolsó néhány évében végeztem vizsgálatot tanácsi és egyéb, ipari, iparjogi adatokat tartalmazó iratokban. Ezt a néhány évet - amely az 1834 és 1839 közötti fél évtized volt - az 1840. évi, az ipar és a kereskedelem jogviszonyait egyaránt gyökeresen megváltoztató törvénysorozat közvetlen előzményének kell tekintenünk, de amikor ezek még csak legfeljebb alkalmi, helyi joggyakorlatként működtek, törvényi szabályozás nélkül. A jelzett időszakban semmiféle újabb típusú konfliktussal nem találkoztam a hivatali iratok áttanulmányozása során, melynek következtében a fő kérdés úgy módosult, hogy melyek azok a gazdasági, társadalmi körülmények, amelyek a konfliktusok modernizálódását lehetetlenné tették, illetve nem segítették elő. Földrajzi fekvése következtében Buda városa meglehetősen szerencsétlen példának is tekinthető egy ilyen vizsgálathoz, ellentétben Pesttel, ahol a város egésze nagyjából lakottnak mondható, és az ipari üzemek folyamatosan, az újonnan betelepülő külvárosokban létesültek. Az iparos társadalom összetételéről, belső rétegződéséről egyértelmű és viszonylag egységes forrásanyag csak Budáról maradt fenn. Az adókönyvekről van szó, amelyek a város nagyobb gyárai, ipari üzemei működéséről tudósítanak, illetve kiinduló információt szolgáltatnak. A város földrajzi fekvése igen erősen meghatározó. A városközpont - nyugatról délnek indulva körben - a Vár körül helyezkedett el: Krisztinaváros, Tabán, Víziváros, Országút, majd ettől északra Újlak külváros. E városrészeket, illetve földrajzi adottságaikat, ipari lehetőségeiket vizsgálva rögtön megállapíthatjuk, hogy Újlak és Tabán hosszú, az Országút rövid Dunapart-szakaszát ebben az időszakban a hajómalmok sora foglalta el. Tehát itt más, nagyobb vízigényű ipar telepítésére nemigen volt lehetőség. Ugyanilyen mértékű partlekötés a pesti oldalon egyáltalán nem volt. Ez magával hozta azt, hogy az összes vízigényes ipar - függetlenül annak céhes vagy gyáripari jellegétől - erősen a Vízivárosra koncentrálódott, hiszen ott volt lehetőség nagyobb arányú vízkitermelésre, csatomá85
