Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)

A kézművesipar határain? Gyámokok, bedolgozók és alkalmazottak az 1840. évi gyártörvény időszakában – szempontok a későfeudalizmus-kori gyáripar történetének kutatásához

tetten kívül a másik a Thoma-családé,7 míg a harmadik egy Wagner József nevű patikusé8 volt. Mielőtt elcsodálkoznánk a patikus bőripari beruházásán, hozzá kell tennünk, hogy ez a tőkekoncentrációnak csak az első fele, ugyanis Wagner Fischer Jakab sógora volt, a három Fischer-testvér mostohaapja pedig id. Thoma József volt.9

Azt tehát nem állíthatjuk, hogy vállalkozóink szegények lettek volna. Nemcsak szerszámban, de egyéb vagyonban is jelentős tőkével rendelkeztek: Müller négy háza és három egyéb ingatlana 190 000, míg Fischerék négy háza és két szőlője 108 000 váltóforint értékben, és az utóbbiaknál a három ingatlant nem is értékelték fel. A teljes aktív vagyon pedig Müllernél 278 000, Fischeréknél 346 000 váltóforintot tett ki, és addig, amíg Müller vagyonában 15, Fischemél 7,5% aktíva volt, a passzív terhelés előbbinél 9, az utóbbinál 42%.

Azt, hogy ez a viszonylag alacsony mértékű pénzmozgás mennyire általános volt, igen jól példázza, hogy megvizsgáltuk gyárnokaink és a bedolgozók betáblá- zásait, mégpedig a terhűkre történteket 1832 és 1839 között, míg az általuk körteket csak 1838/1839 során (3. táblázat). A tapasztalat igen meglepő volt: mindössze kilenc névre történt teherbejegyzés, és ezek túlnyomó része is csak egy-két személyt érintett. Az 56 betáblázási esetből 26 Mandl János enyvgyárost, 10 Krellwitz Vilmos kesztyű-, 8 Kohner bőrgyámokot terhelte. A betáblázások összértéke nem érte el a 150 000 váltóforintot. A vizsgált személyek a másik oldalon még rosszabb eredménnyel szerepeltek: mindössze Fischer Jakab tábláztatott be három követelést - ebből kettőt Kohner ellen -, mindösszesen 5654 váltóforint értékben.10

Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk a kitáblázási adatokat is, nem feledkezhetünk meg a követelések behajtásának nehézségeiről sem. 20 esetben, közel 67 000 váltóforint sorsáról nincs adat, a betáblázási könyvben a bejegyzés „nyitva” maradt. Ebben lehet, hogy az 1840:21. törvénycikkely 3 éves bejegyzést megerősítő hatálya is közrejátszott, de nem valószínű, hogy meghatározó szerepe lett volna. Fischer felesége leltárában megtalálhatók az 1833 óta fennálló követelések - igaz, kissé más összegekkel, mint a könyvben -, és Krellwitz még 1849-ben és 1854-ben is kitábláztatta az őt terhelő hiteleket. Ugyan 1840-ben a betáblázásról,

7 Harrach 1980-1981. 23-42. p.

8 BFL IV.1009/d. Buda Város Telekhivatalának iratai. Telekátírási jegyzőkönyvek, 1824. 32. p. (Wasserstadt 240. p.)

9 BFL Buda Város Tanácsának iratai. Végrendeletek és hagyatéki leltárak. III. 217/a.

10 Tisztában vagyunk vele, hogy a betáblázások csak a hosszútávra nyújtott hiteleket tartalmazzák, míg a rövid lejáratú, váltókon alapuló, többnyire az előbbinek sokszorosát kitevő hitelforgalmat nem, de jelenleg megközelíthető forrásanyag az utóbbiak követésére nem nyújt lehetőséget.

79