Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A kézművesipar határain? Gyámokok, bedolgozók és alkalmazottak az 1840. évi gyártörvény időszakában – szempontok a későfeudalizmus-kori gyáripar történetének kutatásához
kevesebb, mint 12 gyárat számolhatunk össze, és ezek között nem szerepelnek a cigaretta-, valamint a vegyianyag és -árukészítők. Bár ezek egy részét a szak- irodalom is gyárként kezeli, privilégiumukról egyelőre nem rendelkezünk adattal, adóösszegeik pedig azt mutatják, hogy itt a „Fabricant” inkább csak készítőt, mintsem gyámokot jelenthetett. Ennek megfelelően a gyár és gyámok fogalmakat a maguk korában is használt értelemben és esetekben vizsgáltuk. Ha megkíséreljük a gyárakat egy hosszabb időszak alapján, több eseti mintavételben feltárni, mindjárt szembeszökő tényként láthatjuk, hogy ezek jelentős részükben rövidebb életű vállalkozások voltak. Alig van közöttük - legalább is a régebbi alapításúak között - olyan, amelyik 10 esztendőnél hosszabb ideig működött volna. Ugyanakkor azt is be kell vallanunk, hogy a jelentősebbnek, fontosabbnak tűnő vállalkozások között több évtizedes múlttal rendelkezők is léteztek, mégpedig elsődlegesen a bőrgyárosok: így például Kohner József jogosítványa 1812-ből, privilégiuma 1821-ből származott, id. Thoma 1822-ben, Fischer Jakab pedig 1829- ben kapott kiváltságlevelet.3 Ehhez rögtön hozzátehetjük, hogy Budán a legrégebbi céhek közé tartozott a tímároké, céhlevelük 1698-ból származik. A Thoma-Fischer- gyárak különleges jogállását pedig az mutatja, hogy a gyári szabadalom elnyerése után az alapítók nem léptek ki a céhből, hanem továbbra is mesterek maradtak, és így a későbbiekben két címen is adóztak: egyrészt mint gyárosok, másrészt mint tímármesterek.4 Ugyancsak céhes műhelyből fejlődött ki - a céhen kívüli enyvfőző és a céhhel csak 1838-tól rendelkező szeszfőzők kivételével - a többi szakmába tartozó gyár is (Krellwitz kesztyű-, Laboratz kalap- és Müller kocsigyára). Ezeknél azonban hasonló, „kettős tagság” és adózás nem fordult elő. Más szemszögből kell vizsgálnunk Kohner bőrgyárát és a szeszfőzőket, hiszen utóbbiak - az egyetlen katolikus Hausmann kivételével - valamennyien izraeliták voltak. A szeszfőzőknél persze ebben nincs semmi meglepő, de Kohner helyzete már kicsit összetettebb, egyrészt azért, mert szabadalmával meg tudta vetni a lábát egy erősebb céhes termelésű városban, másrészt viszont nem is volt más lehetősége arra, hogy kitörjön a zsidó-iparos hagyományos lehetőségeinek keretei közül. 3 Mérei 1951. 91, 106-107, 190, 302. p. 4 A három, főként feldolgozási mód és anyagok szerint elkülönülő tímár - cserzővarga - irhatímár névhasználatával nem kívánok bővebben foglalkozni, ezeket e korban is keverve alkalmazták a különböző forrásokban. Szintén csak megjegyzésként kívánkozik ide, hogy 1838-ban összesen - Thomáékkal együtt, de Kohner nélkül — 13 „bőrös mester” volt Budán. 76
