Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A budai gyáripar a reformkorban. Gyárnokok a város társadalmában
Végezetül még egy kérdést kellene megvizsgálnunk, s ez a gyárnokok, „Stückmeisterek” stb. helye a mintegy 35 000 fős lakossággal rendelkező Buda iparosai körében. Az irodalomban általában tényként kezelik, hogy gyámokok jelentős része nem annyira termelőeszközeivel, mint inkább nyersanyagba és áruba fektetett tőkéjével és munkaszervezésével vett részt a termelésben. így lehetett ez Budán is, legalább is erre utal, ha megvizsgáljuk a gyárnokok és a Stückmeisterek, alkalmazottak sorát.18 A négy Stückmeisterből csak egy kalapos, és a két alkalmazott közül is csak az egyik a kalapgyáré, a többi Stückmeister és alkalmazott olyan szakmákban tevékenykedett, ahol nem volt jogosított vagy privilegizált gyár. Tovább bővítve a vizsgált kört, megnéztük azokat az iparágakat is, ahol néhány adózó „an Gewerb” kategóriába sorolt adóösszege kiugrónak tekinthető saját szakmája többi iparosáéhoz képest, hiszen a feudális adórendszerben csak ez az adat utalhat nagyobb volumenű termelésre. így derült ki, hogy két kovács, városi választott tisztségekbe (választópolgár, esküdt, bíró). A kérdésről bővebben lásd Halmos 1988. 18 A „Stückmeister”-ek és alkalmazottak közül csak azokat a személyeket ismerjük, akik az adókönyvekben is így szerepelnek, például: „Galanterie Druck Arbeiter”. Tudjuk, hogy számuk lényegesen magasabb volt, de - hasonló jellegű vizsgálat összehasonlításra alkalmas adatok hiányában - nem vállalkozhatunk még tényleges számuk megbecslésére sem. A „Stückmeister” kifejezést általában bedolgozó értelemben használja az irodalom. Ettől részben eltérő, részben pontosabb értelmezést ad Komárik Dénes, aki szerint - az 1813. évi iparrendtartás után - a tanácsi engedéllyel ipart űzők közül azokat illették ezzel az iparjogi státussal, akik már letették a céhes elméleti vizsgát is és megkapták remekfeladatukat. Komárik felhívta a figyelmet arra is, hogy a kimutatásokban, hivatali iratokban gyakran a tanulóidőt és egyéb szükséges adatokat igazolni tudó, így tanácsi mesterjoggal rendelkező iparosokat is így nevezték, amit alátámaszt az is, hogy az írás függelékeként közölt adattárat összevetjük az 1859. évi Pester Lloyd Kalender „Baustückmeister”-eivel. Közülük ketten-ketten csak tanácsi engedéllyel működtek (Senger Rudolf, Ybl Miklós), illetve már letették a céhes elméleti vizsgát is (Gerster Károly, Kauser Lipót), míg Zitterbarth Jánosról nincs biztos adatunk. Pester Lloyd Kalender 1859. Tudatosan hagytuk ki az Egyetemi Nyomda mintegy 10, többségükben a Vízivárosban lakó nyomdászát, miután „állami alkalmazottként” csak ingatlanaik után adóztak. Miután foglalkozási felosztásunk is több ponton önkényesnek tűnhet, meg kell jegyeznünk, hogy az iparág alapanyaga, a megmunkálási mód és a végtermék piaci vizsgálata határozta meg ennek kialakítását. E háromoldalú megközelítés sok problémát hordoz magában, de csak együttes vizsgálatukkal láttuk célszerűen beoszthatónak az egyes szakmákat. A kocsigyárost éppúgy az „egyéb” csoportba soroltuk, mint a festőt. Előbbi azért, mert több, különféle szakmát (kerékkészítő, kovács, lakkozó stb.) foglal magába, utóbbit pedig azért, mert forrásainkból nem tudtuk kideríteni, vajon textil, vagy bőr festésével foglalkozott. Ugyanakkor a jelentős mértékben kiugró piaci szerep indokolta, hogy a textil- és a bőripar egyes szakmáit helyükről kiemelve „ruházati ipar” csoportot hozzunk létre. A táblázatok felsorolásai semmiféle értékrendi sort nem tartalmaznak, ilyen irányú vizsgálatot nem végeztünk. 55
