Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A budai gyáripar a reformkorban. Gyárnokok a város társadalmában
2/3-a még üzemelt.6 Később, a „szabad verseny” korszakában azonban valószínűleg még az 50%-ot sem közelítette meg azon vállalkozások arányszáma, amelyek komoly üzemként, 10 évnél tovább is működtek volna. E gyárak közül a jelentősebbnek tűnő vállalkozások azonban hosszú, több évtizedes múlttal rendelkezők is lehettek: Kohner József jogosítványa 1812-ből, privilégiuma 1821-ből származott, id. Thoma 1822-ben, Fischer Jakab pedig 1829-ben kapott kiváltságlevelet.7 AThoma-Fischer-gyárak különleges jogállását pedig az mutatja, hogy a gyári szabadalom megszerzése után az alapítók nem léptek ki a céhből, hanem továbbra is mesterek maradtak, és így a későbbiekben két cimen is adóztak: egyrészt mint gyárosok, másrészt mint tímármesterek.8 Hozzá kell tenni, hogy Budán a legrégebbi céhek közé tartozott a tímároké: céhlevelük 1698-ból származik. Külön vizsgálat tárgyát képezheti, hogy miért éppen ebben az egy céhes szakmában jöttek létre jelentősebb gyárak. Ugyancsak céhes műhelyből fejlődött ki - a céhen kívüli enyvfő- ző és a céhhel csak 1838-tól rendelkező szeszfőzők kivételével - a többi szakmába tartozó gyár is (Krellwitz kesztyű-, Laboratz kalap- és Müller kocsigyára). Ezeknél azonban hasonló, „kettős tagság” és adózás nem fordult elő. A gyártulajdonosok vallási összetételét vizsgálva megállapítható, hogy a szeszfőzők - az egyetlen katolikus vallású Hausmann kivételével - valamennyien izraeliták voltak. A szeszfőzés hosszú időn át a zsidók által preferált szakma volt, nem utolsósorban tevékenységük korabeli korlátái miatt. A bőrgyárosok közül Kohner pályafutása azért is figyelemreméltó, mert szabadalmával egy erősen céhekre épülő iparszerkezetű és termelésű városban vetette meg a lábát, másrészt viszont a zsidó-iparos hagyományos lehetőségeinek keretei közül való kitöréshez, a szabad iparűzéshez nem is volt más lehetősége. Arról, hogy a hagyományokkal való szakítás milyen mértékű és jellegű lehetett, arról csak közvetett adataink vannak, amelyek részint gyárnokaink beadványaiból - például szabadalomszerzés céljából, amikor is 50 000 forint vagyont kellett kimutatni, és ennek nyomán nyilvánvalóan saját lehetőségeik és vagyonuk felértéke6 A Horváth Mihály által említett pest-budai gyárak: Valero, Lichtl Károly cukor-, illetve sztea- rin- és szappangyára, téglagyár, a készülő lisztgyár - feltehetően azonos a későbbi Hengermalommal -, valamint 3-3 „chemiai”-, bőr- és olaj-, 2 liqueurgyár. Horváth 1840. 377. p. A hiányos, lényegében csak számszerű adatokban közölt üzemekről további biztos azonosító információink nincsenek. 7 Mérei 1951.91, 106-107, 190, 302. p. 8 A három, foként feldolgozási mód és anyagok szerint elkülönülő tímár - cserzővarga - irhatímár névhasználatával nem kívánok bővebben foglalkozni, ezeket e korban is keverve alkalmazták a különböző forrásokban. Szintén csak megjegyzésként kívánkozik ide, hogy 1838-ban összesen - Thomáékkal együtt, de Kohner nélkül - 13 „bőrös mester” volt Budán. 51
