Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A pesti tanácsi vagyonleltárak, 1702–1848
gyakran feltüntették a hitügylet keletkezési idejét is, de a megosztás során mindent közös szerzeménynek tekintettek. A törvény szerinti öröklés általános szabályaitól ténylegesen eltérő módon lehetett örökíteni végrendelet segítségével, hiszen - mint láttuk - a testálónak csak az ősi vagyonról nem volt teljes hagyományozási jogköre. A szabad vég- rendelkezés joga már a kora középkortól megillette a nemeseken kívül a városi polgárokat is. Funkcióját tekintve többnyire a törvény szerintitől eltérő osztály megszabására szolgált, amelyet gyakran motiválhatott kitagadás vagy más szempont is. A végrendelkezés okai között kell említenünk azt is, hogy igen gyakori volt a több házasság, és az ezekből származó, nagyobb számú gyermek, így a testamentummal a gyakran nagy korkülönbséggel született leszármazottak bonyolult törvény szerinti örökösödését egyszerűsítették le. A végrendeletekkel szabályozott osztály sajátosságai - az említett családi belviszályok mellett - számos egyéb, társadalmi és egyedi jelenségre utalhatnak, de fakadhatnak a jogalkotás fogyatékosságaiból is. A leltározás során általában nem regisztrálták azon tárgyak sorát, amelyek valamely örökös által elfoglalhatok voltak (például a már említetteken kívül, a természetben örökített ingatlan), vagy ha jelezték is, ezek értékét ritkán tüntették fel, melynek következtében az már csak megközelítő marad. E kérdésekben a tanácsinál valószínűleg pontosabb képet fognak nyújtani a perek során készített összeírások. A felvett inventáriumok tartalmazzák tehát az osztály alapjául szolgáló teljes vagyont, és annak a végrendelet vagy törvény szerint elkészített, sommás ösz- szegszerü elosztását is. Az osztozkodás gyakorlati bonyolítása a család feladata maradt, kiskorú örökösöknél a gyám ellenőrzése mellett. Gyakran bukkanhatunk olyan kimutatásokra is, amelyek az osztály után, egyik-másik örökös részéről örökrésze terhére „természetben átvett” ingóságokról készültek. A vagyonleltár felvételét gyakran befolyásolta az elhalálozott személye, illetve az örökség nagysága és összetétele. Az egyetlen, mindig pontosan rögzített tételt az ingatlanok jelentették, és általában ezek képezték a fő vagyonrészt. A további részletezés, felosztás a felvételnél megjelent tanácsnok és kancellista feladata volt, de általában külön tüntették fel a készpénzt, a nemesfém ékszereket és az aktívákat, illetőleg a passzívákat. Az utóbbiak pontos megfogalmazása mégis többnyire lehetetlen, hiszen az egyes tételeket általában kamataikkal együtt jelölték meg.40 Fontos megemlíteni, 40 A passzíva magába foglalhatta a gyakorlat szerint a temetés költségeit is, és mind az aktíva, mind a passzíva igen gyakran tartalmazta a hitelbe kiadott (átvett) áruk értékét, illetőleg az 41
