Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
A pesti tanácsi vagyonleltárak, 1702–1848
is, hogy egy-egy tárgy melyik ágon keresztül került a család birtokába.35 Ezek alapján a hátramaradt hitves - egyéb örökös hiányában is - csak kivételesen részesülhetett az elhunyt ősi vagyonából.36 A városban az ősi vagyon kevéssé volt jellemző, de az özvegynek a lakás joga akkor is járt, ha tulajdonostársként nem szerepelt a telekkönyvben. Ugyanakkor az ősi vagyonra vonatkozó, törvénytől eltérő módon rendelkező végrendelet „ ... törvénytelen, mivel az ősi jószágról tétetett Testamentom, akár ingó, akár ingatlan Jószág légyen az, mindenképpen erőtelen. ”37 Az ősi vagyon öröklésének sorrendjében csak a negyedik helyen állt az özvegy, a szerzeményiben viszont még a leszámlázok mellett is jelentős rész illette meg őt.38 A szerzeményi vagyonra gyermekek hiányában szinte teljes egészében az özvegy volt a törvény szerinti örökös, amikor pedig leszármazók is maradtak az elhunyt után, a menyegzői ajándék és a hitbér39 képezték az özvegynek járó részt. A vagyon a továbbiakban a következők szerint került megosztásra:- a közös szerzeményű ingóságok, zálogok és kereset fele az özvegyé, másik felén a gyermekek fejenként osztozkodtak,- a ruhák, ékszerek és a házasság előtti hitelügyletek kamatai mind az özvegyet, mind a leszármazókat egyenlő arányban, fejenként illették meg. A törvény szerinti öröklés egyik helyi sajátossága volt például az, hogy a pénzjövedelem származásában nem tettek különbséget a fenti módon, hanem a készpénz összegét sommásan közölték, és mellette csak az aktívákat és passzívákat tüntették fel. Az utóbbiak számbavételét ugyan tételenként végezték el, és 35 RÁcz 1982. 12-13. p.; Tárkány Szűcs 1981. 722-724. p 36 Nánásy 1799. 180-187. p. 37 Nánásy 1799. 183. p. 38 Adataink főként az özvegyen maradt nőkre vonatkoznak, a férfiak hasonló öröklési sajátosságaira vonatkozóan nem találtunk adatot. A Hármaskönyv I. rész 93. cím 6. §, az 1687:11. és az 1715:26. törvénycikkely értelmében az asszony halála esetén a hitrész (hitbér) annak gyermekére, vagy legközelebbi rokonára szállt. MTT HK. 1514. 175. p.; MTT 1657-1740. 343., 457. p. A sajátos öröklési szabályok bonyolultságát mutatja még a jegyajándék - azaz a vőlegény által a menyasszonynak adott eljegyzési ajándék - sorsa. A Hármaskönyv I. rész 100. címe szerint, a férj halála esetén ez - még újabb házasságában is - az özvegyet illette meg. A menyasszony halálát követően, amennyiben leszármazói, gyermekei maradtak, az övék, amennyiben nem, még mindig egy újabb szemponttól függött az örökös személye: esküvő előtt a menyasszony családját, utána a férjet illette meg. MTT HK. 183. p. 39 A Hármakönyv I. rész 93. cím a hitbér fogalmát a következőképpen definiálta: „... ez nem egyéb, mint a mit a feleségnek szüzessége vesztéséért és elhalásáért a férjnek javaiból adnak. " MTT HK. 175. p. 40
