Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)

A pesti tanácsi vagyonleltárak, 1702–1848

Az eljárás, a leltározás persze nem volt ingyenes, a hátramaradóknak meghatározott díjat kellett fizetniük a munkáért. E díj ha a leltárban feltüntették - a passzíva oldalon szerepel, azaz nem közvetlenül az örökösöket, hanem az örökséget terhelte, ezzel is fenntartva az osztály arányosságait. A díjak összege az idők folyamán jelentősen változhatott, de a pesti tanács vonatkozó előírásait nem ismerjük. Budán, egy 1730-ban rögzített díjszabásban a következő tételek szerepeltek: „Az előzetes tanúvallatásokban kihallgatást folytató tanácsbeli személynek Ifi 30 xr, a mellérendelt kancellistának 1 fi, ugyanez a díj fizettetik naponta, a hagyatékok számba vételekor ... ”.29 E rendelkezés már arra is felhívja a figyelmet, hogy az eljárási díj nem rokonítható a mai idők illetékével, hiszen az előbbi összeg közvetlenül az eljáró tisztviselőket illette meg. 1759-ben uralkodói rendeletre megkísérelték a szabad királyi városok eljárási díjait is egységesíteni.30 E szerint a leltározásért napi 1 ft járt fejenként, és miután a leltározásra fordítandó idő a vagyon nagyságától függött, a díj is ennek megfelelően alakult. Ezen ösz- szeg kifizetése kiskorú örökösök hiányában nyilván a családnak is megérhette. Ez arra utalt, hogy e hagyatékok - saját társadalmi szintjükön belül -jelentősebbnek mondhatók voltak, vagy az örökösödési osztály kapcsán keletkezett vita miatt vált a jogbiztosítás fontossá az új birtokosok számára.

Összesen 93 olyan eset ismert, amely mindennaposnak, de egyben különleges eljárásnak is tekinthető. A felmenők és az oldalági örökösök többnyire nem a városban laktak, így a tanácsnak azok illetősége szerinti igazgatási fórumon keresztül kellett eljuttatnia a vagyon ellenértékét, és ritkán magukat a vagyontárgyakat is. Figyelembe véve a város nagy kereskedelmi forgalmát, számuk az itt feltárt eseteknél magasabb lehetett.

Az idegenek esetében természetesen mindenkor indokolt lett volna a leltározás, de például az átutazók vagyontárgyai sokszor összefoglalhatók voltak szabályos leltár felvétele nélkül egy néhány soros levélben is.31

29 BFL IV. 1002,e. Buda város Tánácsának iratai. Helytartótanácsi rendeletek. 2667.; Bánrévy 1936. 207. p.

30 Bánrévy 1936. 211-213. p. A káptalanoknál, a konventeknél. a Királyi Táblánál és a vármegyéknél királyi rendelet nyomán már 1730 óta egységes díjtételek voltak érvényben.

31 Ezen levelezések jelentősebb része nem az itt ismertetett iratsorozatban, hanem a Missiles és Relationes címüekben található. Egyik legérdekesebb ilyen öröklési eset, amely mindkét esettípust egyesítette magában, Anton Weismann építési könyvelőé volt. Az iratok tanúsága szerint az Újépület munkálatain dolgozott, és alig 1 esztendővel Pestre érkezése után, 29 évesen elhunyt. Örökösei Bécsben élő szülei voltak. Ingóságait, közöttük 55 könyvét elárverezték, és az így befolyt pénzt juttatták el nekik. BFL IV.1202.cc. a. m. 107.

37