Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)

A pesti tanácsi vagyonleltárak, 1702–1848

ugyanakkor 13,56% azon eseteké, amikor család hiányában a felmenők (szülők) vagy oldalági rokonok örököltek.

Valamivel több, mint 4/5 arányban (0,12%) a leszármazók örököltek, akiknek belső megoszlása a következők szerint alakult:

6. táblázat

A leszármazó örökösök megoszlása a 18. és a 19. századfordulóján

időkör

minimum egy kiskorú

csak nagykorú

ismeret- len korú

összesen

+ özvegy- özvegy

+ özvegy- özvegy

[fő]

[%]

[fő]

[%]

[fő]

[%]

[fő]

[%]

[fő]

[%]

[fő]

[%]

1785-ig

10

1,88

3

0,56

0

0

2

0,38

15

2,82

1786-1800

323

60,71

88

16,54

22

4,14

29+

5,45

20

3,76

482

90,60

1801-től

14

2,63

10

1,88

6

1,13

2

0,38

3

0,56

35

6,58

összesen

347

65,22

101

18,98

28

5,27

31

5,83

25

4,70

532

100,0

mindöszszesen

[ 100%=664]

52,26

15,21

4,22

4,67

3,76

80,12

A feltárt leltárak túlnyomó részében (84,20%) az örökösök között volt legalább egy kiskorú, mely az összes leltár 67,47%-át teszi ki, azaz az ügyeknek több, mint kétharmadában valóban kiskorú örökös léte motiválta a leltárfelvételt. Úgy tűnik tehát, hogy a leltárkészítés kötelezettségének főleg kiskorú örökösök esetében tettek eleget.

Az egyéb esetek magas arányszáma több okra vezethető vissza: az összeírást szükségessé tették az örökösök közötti viták, de a végrendelet is kiköthette a leltározás kötelezettségét.28

28 Ugyanígy előfordult az is, hogy a testamentum megkötései között szerepelt a leltározás tilalma. Ennek fő oka nyilván a vagyon értékének valamely okból történő titokban tartása lehetett. E megkötéseket kiskorú örökös hátramaradása esetén nem tartották be. Bácskai Vera szíves közlése, akinek folyamatos segítségéért és tanácsaiért köszönetét mondok ezúton is.

36