Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Óbuda keresztény népessége és társadalma a 18. század végén, 1786–1789. Esettanulmány
nyilvántartás felfektetése előtt, az már itt volt, a házasságot - feltehetően - csak abban az esetben jegyezték be, amennyiben valamelyik fél nem óbudai illetőségű vagy nem helybeli lakos volt. Az anyakönyvek ilyen adatsorai a későbbiek során, az „összemonitorozott” adatbázisok használata során lesznek igen jól kiaknázhatok. A „connotatio” másik hátránya, hogy a be- és kivándorlások kérdésében úgy tűnik, az érkezőkről vették fel pontosabban az adatokat, míg a távozók csak elvétve szerepelnek benne. Bár nem zárható ki, hogy utóbbiak valóban csak ilyen arányban voltak, akkor pedig felvetődik a kérdés, hogy ekkora mértékű lett volna a bevándorlás és kivándorlás egyenlege? Erre biztos választ nem lehet adni. Igen fontos e forrás abból a szempontból is, hogy többnyire feltünteti a nyilvántartásba vett személy származási (születési!) helyét, sokszor még akkor is, amikor távozik. Azt azonban már sohasem, hogy hová távozott a városból. Néhány esetben találkozhatunk városon belüli költözés feljegyzésével is. A házasságkötések kapcsán ki kell térnünk a már említett migrációra is. Amint jeleztük, a házassági anyakönyvekben minden esetben feltüntették a származási (születési) helyet, ami annál is fontosabb, mert gyakorlatilag ez az egyetlen forrás, amely biztosan a születés helyét közli. A házasságkötéshez csatolni kellett az elbocsátó plébánia engedélyét is. Elvileg ugyanígy csatolták a dokumentumokat az iparosok letelepedési, polgárjogi stb. ügyeikhez, azonban itt gyakran előfordult, hogy a hivatalos iratokban nem a születési helyet tüntették fel származási helyként, hanem azt a települést, ahonnan éppen érkezett az illető, tehát az útlevelén szereplő utolsó, hosszabb tartózkodást jelentő bejegyzés színhelyét.4 Ugyanilyen kiváló forrásnak bizonyul a migrációra a már többször hivatkozott „connotatio” is. Vezetésének 14 hónapja során - mint utaltunk már rá - nem csak az anyakönyvi eseményeket kellett rögzíteni, de a be- és kivándorlásokat is. A bevándorlásokra vonatkozóan adatai hihetőek és pontosak, valamint körültekintőnek is tűnnek, még akkor is, ha nem hibátlanok. Leggyakoribb hiba, hogy bejegyezték a „mozgásban lévő” személy adatait, anélkül, hogy feljegyezték volna, hogy az illető érkezik vagy távozik. Hiányossága még az is, hogy az érkezőként megjelölt gyermekekről rendszertelenül közli életkorukat, sokszor nemüket is, míg a feleség legfeljebb tényként kerül említésre, így a bevándorló családok szerkezetéről nincs benne érdemi információ. Ugyanakkor gyakori és a kiterjedt feldolgozást majd segítő adat, hogy ez a nyilvántartás a házak sorszámai rendjében készült, és mint említettük, nyilvánvalóan utólag, így a beköltözés után néhány hónappal született gyermekek rögtön kapcsolhatók a bevándorolt szülőkhöz. 4 Ennek igazgatás- és jogtörténeti kérdéseiről bővebben ld. Rózsa 1985. 144
