Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Óbuda mezőváros lakosságának foglalkozási összetétele a 18. század végén
rávetíteni az ipar után adózók lakhelyét, több-kevesebb pontossággal, hiszen a térképpel ellentétben az adóösszeírás házanként halad, ráadásul a rajzolatok néhol egybemosódtak, nehezen vagy egyáltalán nem kivehetők. Az alábbi gondolatsorban már a kész eredményt tudjuk ismertetni, hiszen amikor a vizsgálatot elkezdtük, korántsem volt biztos, hogy ezek a határok ilyen élesen meghúzhatok lesznek.4 A legfeltűnőbb, hogy az iparosok túlnyomó része (47%) az általunk délkeletiként meghatározott, a Duna mellett húzódó területen élt. Lényegében ez a régió volt a legsűrűbben lakott rész, hiszen e területen állt a város összes házának majdnem %-e, míg az északinak és délinek nevezett területen közel '/«-‘/»-a, a nyugati részen pedig közel a fele. Itt állt a plébániatemplom, és itt épült fel később a zsinagóga és a református templom is. Természetes, hogy a korai betelepülők sürü népességszükséglete vonzotta elsődlegesen az ellátást minél szélesebb körben, az új betelepülések következtében pedig már kialakult a régi/új ellentét, így helyi szinten ez a terület egyfajta elit résszé is vált. Természetesen az is fontos vonzerő volt, hogy az iparosok jelentős része is ide igyekezett orientálódni. Egy részének idetelepedése magától értetődő, hiszen a molnár, a tímár stb. szakmákat nem lehet víztől távolabb eső területeken űzni. Az azonban már nem feltétlenül következik sem a hagyományból, sem a földrajzi fekvésből, hogy a takácsok, a szabók, a vargák és a pintérek %-a is e területen lakjon, és a kovácsok, a csizmadiák, a harisnyaszövők, valamint a gombkötők - egyetlen csizmadia kivételével - mind itt éljenek. Ha más szempontokat is figyelembe veszünk, látható, hogy az adózó lakosság közel fele e régióban űzött valamilyen ipart, míg ez az arány az északi körzetben csak 30%, a déliben és a nyugatiban 16% alatt van. Ugyancsak e délkeleti részen találjuk meg valamennyi „egyszemélyes” szakmát űző iparost.5 Feltehető, hogy a délinek nevezett körzet kihasítása az előbbiből mesterséges, hiszen ez is a régi településhez tartozott. Az önkényes jelleg ellenére mégis megjegyezhetjük, hogy az ide sorolt 83 adózó házban 17 iparost találunk, köztük az aranyműveseket, a patikust és a kéményseprőt. Valamivel több, összesen 36 iparost regisztráltak az északi régióban. Néhány varga, kőműves és ács mellett itt csoportosultak a kötélverők, a posztókészítők és itt élt az egyetlen kőfaragó is. Az általunk nyugatinak nevezett terület volt az a része a városnak, amely eredetileg javarészt mezőgazdasági művelésű, kültelki ingatlanokból állt. Ezt a 4 Az egyes régiókhoz tartozó házszámok az adóösszeírás rendjében. Déli: l^t2 és 278-318, délkeleti: 43-193, északi: 194-277, nyugati: 319-582. 5 Ugyanezen a területen tudtuk azonosítani a zsidók lakta valamennyi házat is. 131
