Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Óbuda mezőváros lakosságának foglalkozási összetétele a 18. század végén
délebbre eső részt az utolsó, 1750 körüli betelepítés során parcellázták fel, ami azt is jelenti, hogy e házakhoz további kültelki ingatlan nem tartozott, az itt lakó iparosok kivétel nélkül zsellérek voltak. Mégis feltűnő, hogy - amennyiben a házakat, illetve a területet jól azonosítottuk - e területen élt néhány kőműves és ács, e szakmák képviselőinek túlnyomó része (10, illetőleg 9 fő adózó). Ez pedig már túlmutat a település hagyományos keretein és lehetőségein, egyúttal jelezve, hogy megindult az iparosoknak egy korábban nem tapasztalt és nem észlelhető önállósulása: nyilvánvalóan nem ide, e régióba születtek, tehát ők már szakmájukból megélő kézművesek lehettek. Megkezdődött ekkorra tehát az iparosoknak egyfajta „professzionalizálódása”, amely — legalábbis életforma tekintetében - a városiasodás útjára lépést is jelenthette volna. Hogy ez miért nem következett be, annak számos oka volt, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha legfontosabb tényként azt említjük meg, hogy Óbudának a szomszédos Buda és - az ezt követő évtizedek során rohamosan fejlődő - Pest árnyékában erre nem sok lehetősége nyílt. 1. táblázat Óbuda adófizető lakossága jogi státusának változásai, 1772-18286 jogállás/év 1772 1776 1828 telkes jobbágy 228 228 214 házas zsellér 369 352 508 házatlan zsellér 75 212 801 összesen 672 792 1523 6 BFLV.l.j. 1776/1777.; Spira 1958. 132
