Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez - Várostörténeti Tanulmányok 13. (Budapest, 2013)
Buda város levéltára, 1686–1848. Félúton egy levéltári kalauz felé
lényegében a bevételeket bonyolította, igen kevés kiadással, és a bevétel túlnyomó részét a Kamarási Hivatalnak utalta tovább. Kivételt jelentettek a különböző speciális célokra kivetett adók, amelyeket külön kellett volna kezelni. Ebből a 18. század elején többször konfliktus keletkezett az udvar és a város között, ugyanis az összegek rendszeresen egybemosódtak vagy egyenesen más célra használták azokat, mely tényt a királyi biztosok visszatérően kifogásoltak is. Később ilyenre már nem akadt kirívó példa, és a Nemzeti Múzeumra vonatkozó adópótlékot - amelyet külön kezeltek - erre az alapra utaltak át. A hivatal fennmaradt anyaga tehát különböző szerkesztésű és tartalmú adóösszeírásokat és kivetési-beszedési könyveket tartalmaz, házankénti, és ezen belül háztartásonként! sorrendben. E házankénti összeírás lényegében azonos a telekkönyvi nyilvántartások ilyen adataival: a házakat városrészenként 1-től kezdődően számozták, és a beltelekhez tartozóként kezelték a kültelki ingatlanokat (szőlőket, szántókat stb.). Az Alkamarási Hivatal és a kisebb hivatalok A pénzügyek intézésének másik fontos hivatala volt a 17. század végén megszervezett Alkamarási Hivatal. Amint az nevéből is kitűnik, nem volt önálló, valójában mégis ez látta el a város egészének működésével kapcsolatos gazdálkodási feladatok nyilvántartását. Hatáskörébe tartozott a város valamennyi vagyonának, éppúgy a szőlők, mint a csatornák vagy a közutak kezelése, ápolása és gondozása, de 1710-től e hivatal működtette a polgári kórházat, később a Szent János Kórházat, valamint a Szegényházat is. Ugyanakkor hatáskörükbe tartozott a különféle ún. „városi haszonvételek” (vám, lövölde, serfőzde) vagyonának kezelése is. Mindezeken felül e hivatal biztosította a város - kegyúri jogából fakadóan hozzá tartozó, tehát nem szerzetesrendi - templomainak és kápolnáinak fenntartását, illetőleg működését. A hivatal fennmaradt iratanyaga túlnyomórészt az egyes területekre vonatkozó, benyújtott és kifizetett számlák gyűjteménye, amely - segédletek hiányában - igen nehezen kutatható, mégis többnyire megéri a fáradságot a filológusoknak. Az ilyen speciális kérdésekre adott válaszok mellett nyilván a város módosabb polgárainak gazdasági tevékenységéről nyújtanak pontosabb képet a haszonbérietekre vonatkozó iratsorozatok. A városi gazdálkodás működtetésében még két kisebb testületnek volt szerepe. 1778-tól a város által bérelt tizedszedést a Tizedhivatal bonyolította, míg 1787-től a tanács akkor létrehozott Gazdászati Bizottmánya segítette véleményezésével a tanács munkáját, valamint intézkedett a katonai beszállásolások ügyében. 116
