Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)

Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)

A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) 87 Ekkorra az önálló magyar jegybankot feltétel nélkül igénylők tábora igencsak ösz- szeszűkült, bár a dolog elméleti lehetőségét senki sem vonta kétségbe. Nagy jelen­tőségű lépésnek számított, hogy ezt Lucam főtitkár sem tagadta. Valutahelyreállítás nélkül egy „főbank” „opportunitását” hangoztatta Fuchs Rudolf a Magyar Általános Hitelbank vezérkarából, s hogy „megállhat egy ilyen bank a lábán” állította Ullmann Károly a PMKB igazgatói közül. A Franco-Magyar Bank áruosztályának igazgatója Herzl Jakab (Teodor Herzl apja) hozzátette, hogy csak akkor, „ha a kényszer-árfolyam Ausztriára és Magyarországra ugyanúgy kiterjedne, mint az ONB-nál”, bár azt is állí­totta, hogy „önálló bank esetén sem lennénk teljesen függetlenek a bécsi piactól”.51 A bankszabadság teoretikus hirdetője, az önálló magyar jegybank egyik fő agitáto­ra, Horn viszont azt az álláspontot fejtette ki, hogy bár „fizikai szempontból lehetséges­nek tartja” az igenlő választ az 5. kérdőpontra, „morális és népgazdasági szempontból kényszerárfolyammal” lehetetlennek ítéli és ezért ellenzi. Szerinte az ONB 4 év múlva sem lesz készfizető (ebben egyébként igaza lett), tehát most kell megpróbálni egy azon­nal készfizető, magyar jegybank létrehozását. Némi teatralitással - a hallgatóságnak is intézve német szavait - jelentette be, hogy „mihelyt a Magyar Nemzeti Bank koncesz- sziója megadatik, kötelezettséget vállal négy héten belül megszerezni az ércpénzt”. A mondottak hatásáról a gyorsíró csak ennyit rögzített szűkszavúan a jegyzőkönyvben: „Eljenrufe im Auditorium”.52 Miután Horn meghallgatására 1870. március 28-án és 30- án, az 5. és 6. ülésben került sor, az ezután következő „szakférfiak” nem tehették meg, hogy ne reagáljanak az elhangzottakra. Az ellenzők táborát azonban nem Horn felszólalása szaporította meg, hanem már előzőleg is markáns képviselők sorakoztak fel mellette. A Pesti Kereskedelmi Tes­tület nevében Vetsey Sándor a „lehetséges..., de nem tanácsolom” formulába sű­rítette véleményét, míg a PMKB másik képviselője, Aebly Adolf elismerte ugyan a valutahelyreállítás előtti bankállítás lehetőséget, de „semmi esetre sem kívánatosnak” minősítette.53 Strasser Alajos, a Franco-Magyar Bank alelnöke - a lehetőséget szintén nem tagadva - úgy tartotta, hogy a „magyar népgazdaság érdekeinek a jelenlegi vi­szonyok között legjobban az ONB-vel egy megállapodás felelne meg”. Fáik Miksa, a neves publicista (Wahrmann Mór tanulótársa) ezen annyival ment túl (szellemesen ki­pellengérezve Horn bankszabadságra vonatkozó elméleti álláspontja és a magyar bank­51 Uo. 18-19,44, 56-57. Mivel önként jelentkezők is felszólalhattak, a bizottság előtt megjelent egyetlen, Mellyes Boldizsár nevezetű, saját szavai szerint „igénytelen falusi ember” is ehhez az állásponthoz kap­csolódott, miszerint „igenis lehetséges egy állami pénzjegy és több magán pénzárúbank felállítása”. Uo. 166. 52 Uo. 73-74, 80. 53 Uo. 39, 46. Ugyanez az álláspont visszhangzott a kassai kamarát Miskolcról képviselő Lichtenstein József, és a pécsi illetőségű soproni kamarai delegált Hartmann Antal takarékpénztári igazgató szájából. Uo. 127. ill. 161. Az utóbbi szerint a Jelenlegi viszonyok között separatio az ONB-tól kiszámíthatat­lan következményekkel járna, talán a legnagyobb szerencsétlenség a Monarchia mindkét felének”. Uo. 162.

Next

/
Thumbnails
Contents