Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
88 Reformálódó régi rendszerek monopólium szükségességéről vallott nézetei közötti ordító ellentétet), hogy megfogalmazta azt is: „ha az ONB nem képes, vagy nem hajlandó akkor nem marad más választás, mint megkísértjük [sic!] önálló saját bankkal”. Ennek feltétele viszont szerinte a „valuta mielőbbi helyreállítása”, mégpedig a „birodalom másik felével egyetértőleg, együttesen”. Meg kell azonban jegyezni, hogy még Wodianer Albert is, aki a jegybankállítás lehetőségének elismerése mellett, annak célszerütlenségét hangsúlyozta, úgy vélekedett, hogy az ONB szabadalmának lejárta után, 6 év múlva „önálló magyar nemzeti bank” kívánatos.54 A legnagyobb horderejű kihallgatásra 1870. május 20-án került sor. W. Lucam „magánvéleményét” nemcsak azért övezte nagy figyelem, mert „civilben” az ONB főtitkára volt, hanem azért is, mert vaslogikával felépített érvelése közepette sem mulasztotta el rugalmas fogódzók felkínálását az együtt gondolkodni óhajtóknak. Még a bizottság vitaképes tagjai számára is nehéz feladat volt megfelelő kérdéseket feltenni számára. Különösen az ONB szerepére vonatkozó második kérdőpont körül folyt éles konfrontáció a pesti bankár-bizottsági tag, Wahrmann Mór és a jegybanki főtitkár között, aki a vita hevében önmagáról igen jellemzően öntudatosan kijelentette: „én magam nem vagyok bankár”.55 Amint már említettük, Lucam a lehetőséget nem tagadva, határozottan szögezte le, hogy „egy vagy több magyar jegybank nem éri el a célt, hanem az országnak [sic!] direkt és indirekt kárt okoz”. Nem érdeke tehát Magyarországnak, sőt, ha egyáltalán lehetséges, „legcélszerűbben az ONB által volna teljesíthető”, ami az alkotmányos keretekre hivatkozva egy nagyhatású új javaslatnak ígérkezett. Egyértelművé tette, hogy „az ONB nehéz harcban, nem áldozatok nélkül az osztrák kormányzat befolyása alól felszabadította magát, ...semmi körülmények között nem hagyja magát új bilincsekbe verni”. Rögtön kilátásba helyezte azonban a „szabad egyezkedést”. Nem mulasztotta el, hogy rá ne mutasson Horn teoretikus elképzeléseinek devizapolitikai tarthatatlanságára egy olyan adós ország, mint Magyarország esetében.56 Mivel az egyik legnagyobb magyarországi pénzügyi szaktekintély, Weninger Vince, bokros bécsi teendői miatt nem tudott személyes meghallgatásra Pestre jönni, utólag, írásban, 1870. június 14-i keltezéssel küldte el válaszait a kérdésekre.57 Miközben az ONB üzleti politikájának bírálatával igyekezett magát Lucam álláspontjától is elhatárolni, a legélesebben mégis Horn nézeteivel konfrontálódott. Nem tagadva az elméleti lehetőséget, a „gyakorlati eredményt” kérdőjelezte meg elsősorban, bölcsen hozzátéve, hogy „hosszú évek sora kellene hozzá”. A mai kor számára is színvonalasan 54 Uo. 105, illetve 92-93, valamint 54, 56. 55 Uo. 138. A vita egyébként szintén igen jellemzően az ún. „Rimesse”-k (küldevényezett váltók) körül folyt, amelyeket Bécsben olcsóbban lehetett leszámítolni, mint a fiókok egymás közötti forgalmában. 56 Uo. 132, 140, 149-150. 57 Weninger Vince pályáját lásd a Hitelbank menedzseri gárdájáról szól tanulmányban ebben a kötetben.
