Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
84 Reformálódó régi rendszerek szintén Lónyay terjesztett (más városokéval együtt) a Bank színe elé. Eltökélt szándéka volt ekkor a Banknak felvilágosítani az érdekelt személyeket, hogy mindenekelőtt Magyarország dolga volna „a Nemzeti Bankkal szemben nem ilyen nyersen elutasító magatartást tanúsítani”.47 Miközben az ONB furcsállotta, hogy törvényes elismerése híján is elvárják tőle üzleti tevékenységének magyarországi kiterjesztését, a magyar PM, feltételei teljesítésének megtagadása által felmentettnek érezte magát annak idején ígért kötelezettségvállalása alól. A frontvonalak tehát megmerevedtek és a viszály a válság által felszított légkörben immár a nyilvánosság előtt folytatódott. Egyrészt a képviselőházban 1869. október 18- án Irányi Dániel, majd október 21-én Jókai Mór interpellálta meg a pénzügyminisztert a bankkérdésben. Másrészt a sajtó is szellőztetni kezdte az ügyet. Lónyay november 4-én válaszolt az interpellációkra és határozati javaslatot nyújtott be a kérdés bizottsági tanulmányozására. A határozati javaslat elfogadása után a képviselőház a jegybankügyi bizottság nyolc tagját november 25-én, a főrendiház az általa delegált négy tagot december 9-én választotta meg. Ez a bizottság (illetve az általa kiküldött háromtagú albizottság) szövegezte aztán meg azt a 9 kérdőpontot, amelyen az 1870. évi nevezetes bankankét alapult. Másfelől viszont az első magyar pénzügyminisztert (és minisztertanácsot) nemcsak a hazai ellenzék szorongatta kíváncsiskodó kérdéseivel. Az ONB magatartása miatt is (és mert a kis válságban a végső hitelező szerep a jegybankkal kötött kiegyezés hiányában a kincstár nyakába szakadt) kénytelen volt 1870. január 20-án, a Budapesti Közlönyben álláspontját hivatalosan közölni, mivel az ONB szóbeli értesülés alapján szellőztetni kezdte az 1867 szeptemberi vöslau-i megállapodások ügyét. Maga Lónyay említette 1869. október 13-i átiratában, hogy a Bank válság alatti magatartása „a magyar minisztériumot annál kel/emetlenebbül érinti, minthogy magát, tekintettel a két ministerium közt létesült egyezségre és a nemzeti bank ígéreteire arról biztosítottnak hitte, hogy a magyar ipar és kereskedelem érdekei mindenkor kellő figyelembe fognak vétetni”. (Kiemelés - K. Gy.)48 Mivel Lónyay ismételten a két minisztérium közötti (meg nem nevezett) megállapodásra hivatkozott a Bankkal szemben, amely viszont azt állította magáról, hogy csak szóbelileg értesítették a megállapodásokról, valamint mindez nyilvánosságra is került, elkerülhetetlen volt az 1867 szeptemberi megállapodások nyilvános értelmezése. A Lónyay - mint illetékes hely - által felhatalmazott sajtóközlemény szerint az 1867. szeptember 12-i megállapodást egyfelől a szeptember 26-án kötött megváltoztatta, amennyiben a Bank státusát ez már nem érintette. Ezt támasztja alá az is, hogy az osztrák PM mindmáig nem közölte hivatalosan a szeptember 12-i szöveget a Bankkal. Másfelől ugyanezt igazolja az is, hogy egyik parlament sem 47 Archiv ONB, Protokoll No. 6001. 1869. november 18. A határozatból Lónyay idéz (és rá hivatkozva Juhász is, bár nem szó szerint azonos szöveget). LÓNYAY, 1875. 237. 48 LÓNYAY, 1875.233-234.
