Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Reformálódó régi rendszerek - A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867–1878)
A bankkérdés: két-bankrendszer vagy binacionális bank (1867-1878) 83 báró Wodianer Mór is a helyszínen magánemberként informálta.42 A magyar miniszter- tanács tudomásul véve a két PM közötti tárgyalások eredményét október 6-i határozatában az alapszabálymódosítás ügyében nem tartotta magát illetékesnek és érdekeltségét csak a kereskedelmi és vámszövetség valutáris kérdést érintő 20. pontja szempontjából nyilvánította ki. Kifejezte, hogy a részvénytőke leszállítása ellen sincs kifogása, de ezáltal a „Bank érckészlete ne kevesbíttessék”. A zálogüzletben fedezetként elfogadott értékpapírok körének kiterjesztésére vonatkozó javaslatot viszont kifejezetten üdvözölte, mint olyat, ami a „bankügy fontosságának méltánylására Magyarországban csak jó hatással lenne”.43 Az értékpapírok kibővített listája a Wiener Zeitung november 7-i számában meg is jelent, ami csak pár nappal előzte meg az alaptőke leszállításáról rendelkező november 13-i törvény becikkelyezését. Ezzel elvben megnyílt volna a lehetőség a háromoldalú érintkezésre. Hogy végül nem így lett, azért az 1869-es ún. kis válságot szokás felelőssé tenni. 1869. szeptember 27-én a pesti kereskedelmi- és iparkamara emlékiratban a magyar PM-hez fordult és közreműködését kérte, hogy a „pénzszorultság” okaként tekintett ONB-nál eszközölje ki a fiókdotáció felemelését. A felterjesztést igen erőteljes hangú levélben Lónyay október 13-án továbbította a bécsi banknak.44 A Bank előbb bizottság elé utalta az átiratot, majd igazgatósági ülésén olyan határozatban válaszolt, amelynek erőterét Brestel PM azon szóbeli információja adta, miszerint „a Bank elismerése a magyar kormány részéről távolról sem oly hamar várható”.45 Privilégiumának védelmében ekkor először elment a burkolt fenyegetőzésig is: „...der Erkenntniß kann sich die Nationalbank nicht verschließen, daß die Verweigerung der gesetzlichen Anerkennung ihrer vertragsmäßig erworbenen Rechte ihre Thätigkeit in Ungarn beeinträchtigen könnte”.46 Ugyanez a hozzáállás mutatkozott meg Arad város fióknyitási kérelmével kapcsolatban, amelyet 42 PRESSBURGER, Noteninstitut, I./2. 937. A bécsi tárgyalásokról Lónyay nem tett említést, viszont Wodianer budai jelenlétét az ONB története „felejti el”. Ld. LÓNYAY, 1875. 223. 43 MOL PM. Ein. K 255. 1180. cs. 96. 1868. október 6. 44 „Ennélfogva figyelmeztetem az igazgatóságot, hogy a magyarországi fiókintézetek javadalmazását, a mennyiben az időközben meg nem történt volna, legalább a néhány hó előtti összegre felemelni és mindenütt, hol - mint pl. Pesten - a javadalmazás további szaporításának szüksége mutatkozik, azt haladék nélkül elrendelni szíveskedjék, hogy eképpen a magyar értékpapírokra nézve a kívánt kölcsönök létesítése, de azonkívül a bankképes váltók leszámítolása is akadály nélkül lehetővé tétessék.” LÓNYAY, 1875. 234. Ld. még JUHÁSZ, 1939. 73-74. illetve JlRKOVSKY, 1944. 112-113. 45 Archiv ONB, Protokoll No. 5490. 1869. október 21. 46 PRESSBURGER, Noteninstitut, I./3. 1015. 1869. október 21. „...a bank nem utasíthatja el magától azon meggyőződést, hogy az ö törvényesen elismert és szerződésileg nyert jogainak megtagadása Magyarországban kifejtett tevékenységének megszorítását vonhatná maga után.” Lónyay szövegközlése véleményünk szerint szándékosan túlexponája a sorok közt rejlő fenyegetést. Ld. LÓNYAY, 1875. 236. Hangsúlyozta a Bank még, hogy a két PM közötti megállapodásokat vele csak utólag, szóban tudatták, ezért a közöttük zajló vitába nem kíván beleavatkozni. „A nemzeti bank csak ahhoz ragaszkodhatik, hogy az ö törvény- és szerződésszerű jogai későbbi, az ONB beleegyezése nélkül keletkezett okmányok által meg nem változtathatnak, sem meg nem szoríttathatnak, és kötelességének érzi minden körülmények közt ily változtatás vagy megszorítás ellen óvást tenni.” Uo.
