Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Nemzetközi hálózatok - Osztrák credit – magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt és a Magyar Általános Hitelbank kartellje (1871–1900)
Osztrák credit - magyar hitel. Az Osztrák Creditanstalt... 325 A letét javára mutatkozó különbség különösen számottevő volt 1890 decemberében és 1897 tavaszán: mindkét esetben olyankor, amikor a közgyűlés részvényemelésről döntött. Nem nehéz tehát kitalálni a túlfutó letétek indokát, s a technikai megoldásban sem kell ördöngösséget keresnünk: „kosztba” is lehetett értékpapírokat kölcsönkérni, lehetett a plusz akár valamelyik családtag magánvagyonának a része, de az sem kizárt, hogy határidős eladás történt (közben 1890 őszén már 352 forint körül mozgott a kurzus, tehát mindenképpen érdemes volt piacra dobni ebből az értékpapírból, ami az árfolyam felhajtásával egyben az új részvények kibocsátásához is előkészítette a talajt). 1893 és 1896 között aztán tárca és letét között ismét helyreállt a régi rend, az előbbi javára. Az 1893- ban felszaporodott mennyiséget 1894-95-ben szép nyereséggel értékesítették: 390 körül vásároltak, közben és utóbb 425-ön, 460-on, sőt, 496-on is eladtak. Az 1897. márciusi közgyűlésen a meglévő 2200 darab helyett 3000-et mutattak be, de az elővételi jog révén szerzett új részvények után gyakorlatilag éveken keresztül semmilyen forgalmat nem bonyolítottak le a MÁH részvényeiből, a készlet (2675) ugyanúgy befagyni látszott, mint a többletdeponálás (3000). A változás jelei csak 1903 végével kezdődtek: az 1904 februárjával megszakadó értékpapírkönyv újabb vásárlásokat jelez, ami azonban még mindig jócskán lemaradt az 1904. márciusi 5000-es közgyűlési letét mögött. Közben az árfolyam az 1901—1902-es depresszió mélypontjáról ismét emelkedni kezdett, bár az 1894. évvégi tetőpontot nem közelítette meg. 1894-től egyébként a Creditanstalt szinte robbanásszerűen tért vissza a részvényletevők közé: intézményi deponálása 1894-1895-ben bőven meghaladta az abszolút többséget (3. ábra). Hogy hol volt 1890 és 1894 között, azt az általunk átvizsgált forrásokból nem tudtuk megállapítani. Az 1890 decemberi közgyűlésen még Weiss Károly (akkor ő a CA elnöke) és Mauthner Gusztáv (CA-igazgató) is letéteményez 1000-1000 darabot, de aztán néma csend. A 12 000 darabot azonban nem tudjuk, hogy mikor és miként vásárolta össze. Talán nem indokolatlan a feltételezés, hogy az 1890-es tőkeemelésből visszafizetett 3 milliós csendestársi betétet forgatták át valamilyen módon Hitelbank-részvényekbe. Talán nem hirtelen és látványosan vásároltak, nehogy tovább ingereljék az amúgy is felfelé kúszó árfolyamot. Talán az újonnan kibocsátott címletek egy ideig még szindikátusi számlán pihentek. Az 1897-es (újabb) tőkeemeléskor őrgróf Pallavicini Ede vezérigazgató visszatekintve - többek között - ezzel indokolta a lépést „...intézetünk alaptőkéje a hetvenes évek óta tulajdonképpen nem is emelkedett, amennyiben az 1890. évben keresztülvitt 4 millió forintnyi alaptőke felemelés csak arra szolgált, hogy a cs. kir. szab. Osztrák Hitelintézet nálunk levő letétjét visszafizessük”.32 A CA szerepvállalása olyan erőteljesre sikeredett, hogy még az összes deponáló terén rekordot hozó 1900 tavaszi közgyűlésen (43 627 db) sem került — menedzsereivel együtt számítva - a CA az egyharmados szavazati arány alá. (A Rothschild-házzal 32 MOL Z 50. 10. cs. 3. t. (lg. tan. 1897. február 27.)
