Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Nemzetközi hálózatok - Modernizációs paradigmák és a magyar bankrendszer kialakulása
272 Nemzetközi hálózatok Diakronikusan szemlélve az adatokat az is feltűnhet, hogy miközben a nagybankok egymással is versengtek a tőkefelszívásban, az első korlátot az idegen tőkék növelésében saját alaptőkéjük behatároltsága jelentette. Az Anglo- és Franco-bank később és alacsony alaptőkével indulva meg sem tudta közelíteni a Hitelbank folyószámlahitelezőit és más passzíváit. Pedig az emissziós és a reguláris üzletek kombinálására törekedtek. Ahogy az Angol-Magyar bank igazgatósági jelentése megfogalmazta az 1869-es ún. kis válság nyomán: „Ha a nagybani vállalkozás körülményei kevésbbé voltak kedvezők, másrészről igen örvendetes lendületét constatálhatjuk a folyó üzletnek ...bankunk - anélkül, hogy a kibocsátási intézetek ruganyosságából vesztett volna - a napiüzlet szakadatlanságát biztosította magának, mely a múlt év folyamán tetemes lendületet vön, és már magában is nem jelentéktelen hasznot hajt.”16 1872-re azonban mindegyikük az alaptőke jelentős felemelésére kényszerült, ezzel viszont saját tőkefelszívó képességének szabott határt. Akárhogy is vesszük, az alapítási láz paradoxona éppen az, hogy miközben a bankok mind kisebb tőkével rendelkező ügyfelek után loholnak, s kombinálni igyekszenek a rövid és hosszúlejáratú üzleteket, a részvénypiacon tett erőteljes megjelenéssel a felszívható rövidlejáratú passzívák elől vonják el a forrásokat. A nagyobb idegen tőke bevonásához nagyobb alaptőkét kell felmutatniuk, ezzel azonban épp a felszívható likvid pénzek tömegét apasztják. 1873-ban, a krach és a válság évében aztán az Anglo- és a Franco-bank csekélyebb hitelezői körének jó részét elveszítette, miközben a MÁH túlélésének lehetőségét épp az adta, hogy szinte teljes egészében átmenekültek hozzá a versenytársak letétesei. A Hitelbank nagyobb biztonságot természetesen azáltal nyújtott, hogy a vele 1871 óta kartellszerződésben működő CA - a veszteségek ellenére - nagyobb bizalmat árasztott. Weninger Vince, a Hitelbank igazgatója nem véletlenül írta 1873 augusztusában: „a nagy intézetek közül csak a Credit-Anstalt és mi megyünk ki tőkeveszteség nélkül a crizisből”.17 Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a hetvenes évek második felében a Hitelbank is az alaptőke leszállítására kényszerült. Vetélytársai viszont ugyanebben az időszakban kénytelenek voltak megindítani a felszámolási eljárást. Az említettek közül egyedül az Angol—Osztrák Bank élte túl a krízist. Ha egy gazdasági vállalkozás esetében a kényszerű likividálás a sikertelenség, a fennmaradás pedig a siker bizonyítéka, akkor a gründolási láz alatti értékpapírtárca összetételét megvizsgálva arra a furcsa következtetésre juthatunk, hogy az Angol- Magyar Bank és a Hitelbank értéktárcája között hosszú távon nem volt olyan komoly strukturális különbség. A beruházási stratégiában természetesen felfedezhetünk eltéréseket, ezek azonban nem elégségesek ahhoz, hogy a két intézmény későbbi sorsának különbségét megmagyarázzák. 16 MOL K 168 FIK 129. cs. 23-1875-12 246 (1870. május 3.) 17 Weninger Vince - Csengery Antalhoz (1873. augusztus 13.) In: CSENGERY, 1928. 323.
