Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Budapesti milliomosok a 19. század végén
Budapesti milliomosok a 19. század végén 263 lő arányban” „drága három gyermekét” rendelte és fohászkodott, hogy „atyai szeretete és áldása nyomán a Mindenható áldása légyen velők mindvégig”.28 A kegyeletteljes mondatok persze akár a közjegyzőtől is származhattak, hiszen Wahrmann inkább ful- lánkos nyelvéről volt hírhedt, mint szentimentalizmusra való hajlamáról, bár a végrendelet születésének körülményei (feltehetőleg az Istóczy Győzővel vívott párbaj előtt tette) magyarázatot adhatnak az elérzékenyült hangra. De miért is ne lehetne a kérges szívüként ismert financier elárvult gyermekeit melegen szerető atya? Az azonban tény, hogy az első izraelita vallású parlamenti képviselő, élete végén a kereskedelmi és iparkamara, illetve a pesti hitközség elnöke vagyonát üzleti aktivitás révén aligha növelhette a nyolcvanas években. A magyarázat lehetőségei között az egyik: a forrás hibája (mégis azt kell mondanom, hogy kevéssé valószínű, hogy a központi bank budapesti főintézetének cenzorai ennyire tájékozatlanok lettek volna, az viszont biztos, hogy az utókor történésze jóval dezinformáltabb). Óhatatlanul felmerül ilyenkor a misztikus „spekuláció” gyanúja. Wahrmannal kapcsolatban felbukkant ez a motívum még a nekrológokban is.29 Anélkül, hogy Wahrmann anti-ciklikus piaci magatartását, ha tetszik baisse-spekulációját kétségbe vonnánk, azt kell mondanunk, hogy ez mégis inkább a hetvenes, mint a nyolcvanas évek történetéhez tartozhatott. Legyen szabad egy harmadik magyarázat-kísérlettel előhozakodnom. Tekintettel arra, hogy Wahrmannak politikusi-közéleti szereplései miatt nem igazán nyílt módja az üzlet gyakorlására, unokaöccse, Holländer Sámuel 1873 és 1886 között volt bejegyzett címvezetője, bár a céget azután sem töröltette, a nyolcvanas évek második felére szembesülnie kellett azzal, hogy fiaira az üzletben nem lehet számítani, s mivel imádott leányát 1883-ban sikerült a nemrég emlegetett megyeri Krausz Izidorhoz hozzáadnia, célszerűen arra törekedett, hogy pazarlásra hajlamos gyerekei jövőjét biztosítandó, vagyonát minél nehezebben mobilizálható javakra konvertálja. Az Andrássy úti két ház és a gyarapodó birtokok olyan biztosítéki vagyonelemek voltak, amelyeket az amúgy is konzervatív üzleti filozófiát valló központi bank igen magasra értékelt. A felhalmozásnak ez is egy jól bevált módja, még ha nincs is szinkronban a kapitalista akkumuláció mindenképpen gyáriparba, vagy bankba torkolló bevett sémájával. 1890 után az Osztrák-Magyar Bank a hitelminősítésnek új rendszerére tért át és ebben hamarosan új egyes megterhelésre jogosultak is bekerültek. Olyan nevek kapták meg a kedvezményt az újonnan felemelkedettek közül, mint a Beimel és fia, Herzog M. L. és Co., a már korábban szerepelt Louis Hirsch, valamint Luczenbacher Pál örökösei, 28 BFL VII. 185. Weiser Károly közjegyző iratai. 1056/1882. 29 Ld. Hegedűs Sándor: Wahrmannról. VU. 1892. december 4. „Vagyonának nagy részét pedig annak köszönheti, hogy kiérczte, kitalálta, miből lehet valamit csinálni. Az amerikai polgárháború folyama alatt - mikor ott minden koczkán volt - bízott az amerikai papírokban és vásárolta azokat, akkor bízott a magyar államhitelben, mikor mások nem bíztak, a Ganz-gyár és a többi pénzintézetek legválságosabb perczeiben érezte, hogy közszolgálatot tesz, ha megmentésükhöz járul és mégis haszonnal dolgozik.”
