Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)

Bankház-és bankárbiográfiák - Bankárok és bürokraták: A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905)

234 Bankház- és bankárbiográfiák Angol-Osztrák Bank Budapesten létrehozandó fiókjához hívták. Nem volt más, mint szó nélkül tudomásul venni a dolgot.44 Egyes esetekben nagyon is személyre szóló döntéseket kellett hozni, s a szigoráról hírhedt Kornfeld számos alkalommal igencsak megértőnek és türelmesnek bizonyult. Még akkor is, ha pedagógiai eszköztára nem tűnt túlzottan leleményesnek: amikor a bankosztály cégvezetője, Jármai Gyula arra panaszkodott, hogy egyik beosztottja „a régibb hivatalnokokkal szemben engedetlenkedik”, Kornfeld egyszerűen arra utasította Jármait, hogy „fenyegesse meg Kanitzert, hogy szólni fog Kornfeld igazgató úrnak”.45 A kezdő tisztviselőjelöltek munkára ösztönzése céljából egyéni és a szó szoros ér­telmében paternalista megoldások szerepeltek a vezetés repertoárjában. Broza Alajos igazgatóhelyettes például, aki 1872 óta állt a bank alkalmazásában, miközben Böhm Salamon „viselkedésével meg lévén elégedve” 6 hónap után véglegesítését javasolta, Neumann Jenőt viszont „feltűnően gyengének és alig használhatónak találta” és elő­léptetését nem támogatta. Kornfeld azonban mérsékletre intette, s felhívta, hogy „az ügyet Neumann apjával beszélje meg, s adja tudtára, hogy ily körülmények között fia intézetünknél előmenetelre alig számíthat.” Broza beszélt is az atyával, „ki kérte fiával még egy darabig megkísérteni” (sic!) [a foglalkozást]. A szigorú igazgatóhelyettes sze­rint a fiú „azóta tényleg jobban iparkodik”, mégis ragaszkodott „korábbi kérelméhez előléptetése mellőzése iránt.”46 Szintén a véglegesítés megtagadását és az ifjú Keglevich Ödön gróf másutt törté­nő alkalmazását kérte az 1869 óta a bankban szolgáló Mitterdorfer Lajos cégvezető. Kornfeld válaszul másnapra magához rendelte Keglevichet, „megintés végett”, s egy havi határidőt tűzött ki javulására. Még két hét sem telt el, amikor a személyzeti érte­kezleten Mitterdorfer makacsul ismét azzal hozakodott elő, hogy „gróf Keglevich-el még mindig nincs megelégedve s nevezett ha akarná sem felelhetne meg, mert hiányzik hozzá a tehetség és komolyság.” Kornfeld ezúttal még 4-8 hét türelmi időre utasítot­ta, de kilátásba helyezte - javulás híján - Keglevich elbocsátását. Két hónap múlva Mitterdorfer azt jelentette, hogy nevezett „viseletére nézve meg van ugyan elégedve, de azért igen gyenge s munkájában megbízhatatlan.” Negyedév múlva Mitterdorfer már javulást is észlelt, amennyiben „iparkodik kötelezettségeinek megfelelni”, aminél fog­44 MOL Z 50 7. k. 3. t. Igazgatótanács, (1876. szeptember 11., 1877. január 14.), Z 50. 12. cs. 4. t. Igazgatóság, (1880. február 19., 1880. június 17.). Érdemes hozzátenni, hogy a későbbi Lukács Józsefről, a filozófus Lukács György apjáról van szó, aki egyébként 1906-ban, ügyvezető igazgatóként visszatért a Hitelbank felső vezetésébe. 45 MOL Z 53 51. cs. 45. t. (1895. április 27.) Ebből kiderül, hogy az illetőnek nem kellett tudni arról, hogy már szóltak róla az igazgatónak. 46 MOL Z 53 51. cs. 45. t. (1895. szeptember 28., 1895. október 26.) Neumann maradt is, igaz, még 1900- ban is csak 650 forintos évi fizetésig jutott.

Next

/
Thumbnails
Contents