Kövér György: A Pesti City öröksége. Banktörténeti tanulmányok - Várostörténeti tanulmányok 12. (Budapest, 2012)
Bankház-és bankárbiográfiák - Bankárok és bürokraták: A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905)
228 Bankház- és bankárbiográfiák telbank Áruosztályára 1873-ban került Armbruster Jakab 1885-ben még 1200 forint évi fizetést kapott, az 1872-ben végzett, 1873-ban a Bankosztályon állandó alkalmazásba került Rubner Károly 1885-ben 1300 forintot keresett. Talán egyedül a szintén 1873-ban végzett, s rögtön státusba kerülő Spitzer (Szirmai) Oszkár pályaíve mutatott hasonlóságot Ullmannéval, akinek javadalmazása 1885-ben már 2100 forintra rúgott. Ullmann fizetése 1880 áprilisában ugrott 1200-ról 1700 forintra, amikor a Bankosztály igazgatójának „adlatusa” (helyettese) lett. Egy év múlva megkapta a per procura cégjegyzés jogát is. 1885-ben pedig már 3000 forint javadalmazást húzott. Ezt követően 1886 tavaszán mint a Bankosztály irodafőnöke, hitelbanki megbízásból ült át a Kőolajfinomító üzletigazgatói székébe. A Kőolajfinomító Rt. a Hitelbankkal „szoros összeköttetésben levő” vállalatnak számított, a visszatérés - karrier szempontjából - mégsem volt problémamentes. 1886-os kilépésével ugyanis megszűnt hitelbanki nyugdíjintézeti tagsága, s formálisan csak 1895-öt követően, további hét évi szolgálat után járt volna számára fizetésének 40%-ára a nyugdíjigény. Erre azonban, három évvel az újraalkalmazás után sikerült egyedi megoldást találni. Kornfeld halálával Ullmann vezérigazgató lett. Pályája csúcsaként pedig 1918-ban megkapta a bárói címet.27 A nemzedékváltás megindult folyamata a kilencvenes évek közepén nem ért véget új igazgatók kinevezésével. 1900-ban Pallavicini jelentette be, hogy „nincs azon helyzetben, hogy az igazgatóság tagjául leendő újbóli megválasztását elfogadhatná.”28 Az igazgatótanácsi jegyzőkönyvből azt is megtudhatjuk, hogy Pallavicini már 1895-ben is azzal a feltétellel vállalta el a vezérigazgatóságot, hogy „állásától esetleg korábban is visszaléphessen...” Okokként részben „családi viszonyait”, részben „egészségi állapotát” említette.29 Az igazgatótanács a Pallavicini döntéséből származó következmények kezelésére 1900. január 20-án egy bizottságot küldött ki, amelynek tagjai Ribáry Sándor alelnök, Kochmeister Frigyes báró és Lukács Antal igazgatósági tanácsosok, valamint az igazgatóság részéről Kornfeld Zsigmond igazgató voltak. A dokumentumokból az igazgatótanácsi szerepkör módosításának szándéka rajzolódik ki. Felvetődött az alapszabály 49. szakaszának kiegészítése: a nevezett paragrafus lehetőséget adott arra, hogy „az igazgatósági tanács jogosítványainak egy részét külön határozattal bizonyos 27 MOL Z 50 12. cs. 4. t. (1880. április 23.), 9. cs. 3. t. (1886. március 19., 1898. május 7.) Érdemes megjegyezni a pálya bejáratottságával kapcsolatban, hogy Ullmann Kőolajfinomítóbeli igazgatói helyére 1895-ben a Hitelbankból az imént említett, hajdani kereskedelmi akadémista társa, az akkor már szintén igazgatóhelyettesi rangban lévő Szirmai Oszkár került, aki 1904-ben majd nemességet is nyert. Okulva a tapasztalatokból, őt már szabadságolták mindaddig, míg új munkahelyén el nem érte a nyugdíjképességet. MOL Z 50 10. cs. 4. t. (1897. március 19.) 28 Lásd RADNÓTI, Kornfeld, [ 1932] 51. 29 MOL Z 50 11. cs. 3. t. (1900. február 8.) Utóbb, amikor 1912-ben Pallavicinit a Hitelbank elnökének kívánták megválasztani, s ezt visszautasította (alelnök azért maradt), a hajdani leköszönés más okai is napvilágra kerültek: többek között, hogy az évek során számos kérdésben összeütközésbe került a pénzügyi kormányzattal (a sorban legkorábbiként a 3 1/2 %-os járadékkal való „kísérleteket” említette, ami 1897-98-ra tehető). TALLÓS, 1995. 140.
